Az élet erősebb

Sokan érdekeltek abban, hogy ne érezzük magunkat biztonságban sehol.

Az orvosok milliméterről milliméterre haladtak a seb felszámolásával, kiszívták az alvadt vért, és kiderült, hogy félelmeikkel ellentétben az ütéstől nem sérült meg az agyszövet. A halvány rózsaszín agyvelő, ahogy érzékelte a nyomás megszűnését, szabad szemmel is jól látható lassú mozgással foglalta vissza a neki járó területet, és közben a monitoron az életfunkciót jelző számok sorra tértek vissza a normalitás határai közé. A műtét végére a beteg magához tért, és kinyitotta a szemét. Döbbenetes, felemelő élmény volt, olyan, mint egy varázslat: az élni akarás győzelme a pusztítás felett. Azóta – többnyire logisztikai okokból, mert a magyar utasítások nyomán hamarabb megtaláltam a szükséges orvosi eszközöket a ládáinkban, mint az angolul gyengén beszélő helyi egészségügyi asszisztencia – már több operáción részt vettem a válságövezetekben. Fejeztek be műtétet az okostelefonom fényénél Dél-Szudánban, ahol elvették a villanyt az operáció idején; láttam sok borzalmat és számtalan csodát. Ezek az utak arra is tökéletesen alkalmasak, hogy visszarángassanak engem a földre, újra megtanítva örülni a kis dolgoknak is: hogy egészséges vagyok, élnek a szeretteim, van mit enni, és meleg van a lakásban, ahol élek.

Meg kell tanulnunk megélni minden pillanatot, és örülni annak, ami már a miénk. Nem tudni, mit hoz a jövő, de a rettegés helyett jobb stratégiának tűnik örülni minden egyes momentumnak, amelyet szeretetben tölthetünk. És ha végképp eluralkodik rajtunk a reménytelenség, jó tudni, hogy az életösztön mindennél erősebb, az ember még a legmostohább körülmények között is a túlélésre van beprogramozva. És persze ne feledjük azt sem: minden problémánk és bajunk ellenére mi a világ szerencsésebbik felén élünk, még ha néha nehéz is ezt elhinni.