Leváltják a haza bölcseit

Lassan emészti a világ az újabb fideszes kétharmadot, de a folyamat feltartóztathatatlan.

A megszokott felezővonalak összekuszálásával (nevezzük ezt talán új pragmatizmusnak) Kétharmad-Magyarország óhatatlanul felbőszíti a változatlanul fix parlamenti égtájakban, gyökeret eresztett szekértáborokban gondolkodó megélhetési politikusok tömegét, a formális bal-Európát, a kényelmes luxusba már úgy beleszokott bal-Brüsszelt. Csakhogy Angela Merkel ugyanezt csinálja pepitában, amikor kiüresíti a szociáldemokrata vetélytárs programját, ellopja a kezdeményezéseiket azáltal, hogy az élükre áll. Merkelt harmadszorra választották meg a németek kancellárnak (ráadásul nem holmi ostoba női kvóta alapján); Orbánt a magyarok harmadszor kormányfőnek, világszerte példátlan módon másodízben kétharmaddal. (Diktatúrák ebben a sportágban nem játszanak; diszkvalifikálják magukat.) Kérem a tippeket megtenni: ki érti igazán a XXI. századot, és ki rekedt meg a vérgőzös-osztályharcos huszadikban?

S hogy milyen a rendes, tisztességes baloldal? Valóban szolidáris: nem elvtársi összeköttetésekből milliárdossá lett, Ausztriába adózó milliárdosok, offshore-lovagok vezetik. Kiszabadulnak az álliberális béklyóból: haveri alapon nem juttatnak parlamenti apanázshoz olyan régi koalíciós csókosokat, akikre ebben az országban lassan már a családjuk sem szavazna. Egy baloldali tömörülés szolidáris olyan tekintetben is, hogy ha egy kamerád lebukik a fekete pártpénzekkel, nem eresztik el a kezét csupán azért, mert éppen vezetőszíj van rajta. József Attila nem azt írta, hogy „Elvtárs, segítsd a lebukottakat – még mélyebbre merülni ”

A sematikus gondolkodás persze a talpáról a tetejére fordítja a dolgokat: tiszta sor, ha kétszer kétharmad, az csak diktatúra lehet. Óperencián innen és túl leszögeztetik: nincsen elnézés, nincsen bocsánat – ha a démosz nem a „demokratákat” részesíti előnyben, akkor a démosz antidemokratikus, akkor akár a népet le kell váltani. És kicsit sem hazaárulás azt sem fontolgatni, kinek és hogyan kellene virtuálisan vagy valóságosan bevonulni Magyarországra, hogy a demokráciát „helyreállítsák”. Oroszországtól Észak-Koreáig mindenféle eszement hasonlat elhangzik és leíratik; s immár a krími párhuzam is fel-felbukkan.

Pedig még csak négy évet töltöttek ellenzékben – majd úgy a hatodik-hetedik évben, amikor az elsíbolt anyagi tartalékok végképp kimerülnek, és a demokrácia „helyreállításába” befektetni szándékozó tengeren inneni és -túli körök érdeklődése is erősen megcsappan, döbbennek majd rá: mindig van lejjebb; mindig van még egy lyuk a politikai nadrágszíjon. S talán az is eszükbe ötölhet: kontraproduktív volt rögtön az elején üveghangon a magyar demokrácia haláláról visítozni, brüsszeli rendcsinálásról és kívánatos antidemokratikus puccsokról vizionálni – alapvető dramaturgiai szabály, hogy a filmek végén bekövetkező izgalmakat csendesebb periódusoknak kell megelőzniük; nem lehet a rettegést, a gyűlöletet, a megsemmisítő szándékú indulatot mindig a csúcson tartani.

Fodor bent van az Országgyűlésben királycsináló (frakcióalkotó) tényezőként; a Kuncze-mítosz kipukkant: a volt SZDSZ bástyáiból némelyik ledől, némelyik dacol az idővel. Sokan elmondták: Orbán akkor jár a legjobban 2018-ban is, ha a lemondani vonakodó Mesterházy lesz a kihívója, a háttérben ott sürög Gyurcsány, kíséretében pedig néhány markáns levitézlett szabados demokrata. Ha Szanyi kapitány formában lesz a baloldali értékek markáns brüsszeli védelmezésében, ki tudja: a kétharmad helyett akár a négyötöd sem elképzelhetetlen. Igaz, ehhez hosszú, termékeny életet kell kívánnunk az örökifjú Heller Ágnesnek és Konrád Györgynek is, akik már eddig is olyan hatékonyan kézben tartották a baloldali személyzeti politikát. Lám, legutóbb is hogy összehozták a „kormányváltó” gyurcsányista összefogást: még Ron Werber is belebukott.

Abban bízom, hogy Konrád, a szép magyar jövő záloga sosem olvassa, amit róla írnak, ezért magunk között mondhatom: legutóbbi javaslata a baloldali főpolgármester-jelöltre kriptoorbánista bravúr. Abban mondjuk, hogy Horváth Csaba alkalmatlan, még egyet is értek vele – de hogy helyette a kihívó Kuncze, Bajnai vagy Bokros legyen, mert ők olyan fölöttébb higgadtak: nos, nevezzük ezt finoman az írói munkásság részének. Az MSZP-s Gúr Nándor, valamint a hírhedett Török Zsolt már érzékeltette, hogy ez nem szocreál: a ballib hazabölcsei immár le vannak váltva, akárcsak az isteni Ron. Schiffer András, a holokauszttúlélők lenácizott sarja pedig még pontosabban fogalmazott: aki ennek a baráti körnek a tanácsaira hallgat, biztosan kikap.

De ne legyen kétségeink: küzdeni fognak mindhalálig.