Nem tudom, emlékeznek-e, de hajdanán, úgy a rendszerváltás hajnalától nagyjából 2010-ig, bár sok víz lefolyt a Dunán, de egyvalami állandó volt. Egyetlenegy dolog lebegett felettünk, mint Isten lelke a vizek felett, ezt az egyet nem volt szabad megkérdőjelezni, ez volt az alfa és az ómega, ahonnét elindultunk s ahová majd visszatérünk, ami mindent elrendez, mindent megold, mindent rendbe tesz, de legfőképpen mindent irányít.
Ez volt őfelsége, a piac.
Ha elhangzott e mágikus fogalom, illett kissé alázatosabb testtartást felvenni, fejet enyhén lehajtani, a vállakat leejteni, a hangot suttogóra fogni. Mert most a piacról van szó, a piac jár közöttünk, buksi, oktondi halandók között. Olyanok voltak a piacok, mint Karinthy párhuzamosai. Csak a végtelenben találkoztak, és ott illedelmesen megemelték a kalapjukat. Mi pedig, sok-sok rossz tanuló csak álltunk, és áhítattal tekintettünk a magasba. Őfelsége a piac és a rossz tanuló társadalom között az úgynevezett SZDSZ, vagyis – Karinthynál maradva – a Steinmann volt a közvetítő.
Ó, ők értették a piacot, sőt, pertuban voltak őfelségével!
Mi, rossz tanulók persze tudatlanságunkban tele voltunk kérdésekkel, félelmekkel. Nem értettük például, miért is kell rászabadítani a nyugati tőkét egy az egyben a hazai piacra, negyven év kommunizmus után, tökéletesen kiszolgáltatott helyzetben, de hamar lehurrogtak minket Steinmannék, hogy hát a piac, pupákok! Majd a piac elrendez mindent. És elrendezett…
Nem értettük egészen pontosan, miért kell gombokért és színes üvegcserepekért privatizálni mindazt a maradék értéket, amit még a rendszerváltás előtt nem privatizált saját magának teljesen ingyen az MSZMP KB és holdudvara, akiknek a foxi-maxin titokban már megtanították, hogy nem Marx–Engels–Lenin a szentháromság, hanem egy igaz isten van, a piac. De elmagyarázták nekünk, hogy ezen a tőkehiányos, piachiányos, félperifériás pusztaságon csak a nyugati tőke hozza el a felvirágzást – no meg a piacot. Azt fogja fellendíteni. Hozza majd az innovációt meg a munkahelyet meg a jólétet. Nem értettük, aztán hozta. Vagyis hát üveggyöngyökért megvette a hazai élelmiszerfeldolgozó-ipart, cukoripart, növényolajipart, aztán bezárta a gyárakat, és hozta a saját áruját. Vagyis piacot vett magának, gyakorlatilag ingyen. De elmagyarázták nekünk Steinmannék, hogy ez a belépő a jólétbe. Hacsak úgy nem…
Mondtuk, hogy esetleg lehetne másképpen is, védve a hazai piacot, a hazai termelést, a hazai munkaerőt, de azt mondták, nem lehet. Mondtuk, de hát a cseheknél, a lengyeleknél lehet, mondták, az más, azok nem elég fejlettek, nem elég innovatívak. És mi, rossz tanulók lassan beletörődtünk, hogy ennek így kell lennie. Mert őfelsége, a piac így akarja.
Most pedig mit olvasok a piacpárti, haladó, européer, nyugatias sajtóban, nagy öröm és hozsannázások közepette? Azt, hogy „Berlinben öt évre befagyasztják a lakbéreket”. És már azt követelik a haladók, fagyasszák be az egész országban. Nahát!
Lapozgatom őfelsége, a piac kiskátéját, de nem találom benne ezt a fejezetet. Ezt a befagyasztásost. Igaz, az sincs benne, hogy „Wir schaffen das!”, és beengedünk mindenkit.
Feltehetőleg itt a probléma gyökere. Ugyanis azért fagyasztják be Berlinben (aztán majd mindenütt) a lakbéreket, hogy a migránsok is ki tudják fizetni majd valahogy. A „valahogy” egészen pontosan a segélyt és a jövőben majd megemelt segélyt jelenti. Ugyanis a migránsok 99 százalékát a társadalom tartja el, a piac és piacgazdaság nagyobb dicsőségére. S be kell fagyasztani a lakbéreket, különben az állam kénytelen lesz kényszerrel betelepíteni a migránsokat más bérlők és lakástulajdonosok mellé, ami szintén egy remek megoldás, nálunk is kipróbálták már az ötvenes évek elején, ráadásul ez is tovább fejleszthető, ugyanis az eredeti bérlőket és tulajdonosokat ki is lehet ám telepíteni, úgy sokkal több migránst lehet majd elhelyezni, a hedonizáló kulákokat meg a hedonizáló középosztályt pedig el lehet zavarni kényszermunkára.
Azt mondják, ez nem tűnik igazán piackompatibilisnek?
Látszik, hogy még mindig nincs fogalmuk a dolgokról. De semmi baj. Majd a Steinmann elmagyarázza ezt is. A Steinmann mindent tud, olyan szavakat is, amelyeket csak az egyetemen tanítanak. Arról nem beszélve, hogy a piac soha nem vész el, csak átalakul. Éppen most, a szemünk láttára.
