Az apakép fontos. Viszonylag hamar megtanulhatja az ember, hogy jégkorongban a finneknek szurkolunk, bár többnyire kikapnak a szovjetektől. Meg azt is, hogy a szovjeteknek egyáltalán nem szurkolunk, mert éppen megszállva tartják a hazánkat. És azt is, hogy a lengyeleket viszont bírjuk, mert Polak, Węgier dwa bratanki.
Apám tudott Katyńról, tudott az erdőről, így aztán mielőtt nagyon korán meghalt volna, már én is tudtam. Később úgy alakult, hogy amikor apám kiutazása objektív okok miatt már nem sérthetett közérdeket (sosem járt Nyugaton, egyszer volt „Jugóban”), akkor az enyém sértett, viszont Lengyelországba mehettem. Ott volt az én Nyugatom is egy darabig, és ott hallottam újra Katyńról és az erdőről.
Apám nem tudott Orsós Ferenc patológusról, a szép szőke gdański lányok sem, a krakkói és a varsói haverok sem hallották hírét és sokáig én sem. Holott Orsós Ferenc patológusnak elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a szovjetek nem tudták ráfogni a nácikra a katyńi vérengzést és népirtást, amelynek során huszonháromezer lengyel tisztet, többnyire tartalékosokat végeztek ki. A tömeggyilkosságra a Központi Bizottság Politikai Bizottsága adta ki a parancsot 1940. március 5-én, és a Belügyi Népbiztosság (NKVD) egységei hajtották végre. Német gyártmányú maroklőfegyverekkel.
Tarkólövés. Aztán hozattak egy markolót, és az áldozatokat tömegsírba dózerolták a katyńi erdőben. A cél egyértelmű volt, a lengyel értelmiség megsemmisítése, hiszen a tartalékosok többnyire tanárok, ügyvédek, mérnökök, újságírók voltak. Éppen nyolcvan éve történt. Majd ötven év hazudozás után, harminc évvel ezelőtt, 1990-ben a Szovjetunió elismerte, hogy ők tették.
Nézzük röviden, hogy mi következett a vérengzés után, hideg fejjel, mert ép ésszel felfogni úgysem lehet. A szovjetek nem álltak le, az áldozatok hozzátartozóit deportálták. Sztálin 1943 és 1946 között tíz koncepciós pert indított annak bizonyítására, hogy a gyilkosságokat a németek követték el. Ezek során felakasztottak tizennyolc német tábornokot és több tucat tisztet. Arról, hogy a mészárlás a szovjetek lelkén szárad, Churchill brit miniszterelnök és Roosevelt amerikai elnök is tudomást szerzett, ám a szövetségesi jó viszony és a világ újrafelosztásának érdekében szóba sem hozták.
Hármójukhoz képest Orsós Ferenc patológus igazán kispályás volt, bár a háború után Sztálin mindent megtett a kiadatásáért, amit viszont egykori fegyvertársai megtagadtak. Életpályája ugyanakkor rendkívül tanulságos. Temesváron született 1879-ben, tanulmányait Kolozsvárott és Debrecenben végezte, majd kórboncnokként dolgozott. Harcolt az első világháborúban, orosz hadifogságba került.
1940-től a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az Orvosi Kamara képviselőjeként tagja volt az Országház felsőházának. 1941-ben összeállította a zsidó orvosok listáját, és átadta a Honvédelmi Minisztériumnak, azzal a javaslattal, hogy a rajta szereplőket hívják be munkaszolgálatra. Még ugyanebben az évben felszólalt a fajvédelmi törvény mellett és támogatta a zsidó–keresztény házasságok betiltását.
És eljött az 1943-as év, amikor az Orsós Ferenc vezette nemzetközi bizottság kétséget kizáróan megállapította, hogy a katyńi mészárlás a szovjetek műve. Egy esztendővel később, a német megszállás után Orsós tovább fokozta a tempót, és kérvénnyel fordult a Belügyminisztériumhoz, hogy az addig polgári munkaszolgálatosként tevékenykedő zsidó orvosokat szíveskedjenek inkább mielőbb deportálni. Ez az ötlete hamarosan az állomány több mint felének, kétezer-ötszáz embernek a halálát okozta.
Ugyanez év decemberében Orsós Ferenc Németországba távozott, és egészen nyugdíjazásáig a Mainzi Egyetem képzőművészeti módszertan és művészeti anatómia tanáraként dolgozott. Mainzban halt meg 1962-ben, nyolcvanhárom éves korában.
És tényleg, mintha elszabadult volna a zárt osztály. Az egyik egyesével tarkón lövet huszonháromezer embert, a milliók után, akiket már addig megöletett, majd azt mondja az érdeklődőknek, hogy azért hiányoznak a létszámból, mert leléptek Mandzsúriába (ezt közölte Sztálin Władysław Sikorski tábornokkal – H. Z.), és ezt az egészet – mint az oviban – rákeni a másik pszichopatára, akivel addig a legnagyobb egyetértésben ölték két oldalról a lengyeleket.
A másik ápolt ezt elnézi neki, majd felgyújtja a tinédzserekkel és nyugdíjasokkal kitömött Drezdát, de később nem adja oda neki a játékát, a kretén kórboncnokot, aki a halálba kívánta a kollégáit a tudomány nevében, nehogy azok meg keresztény nőt kívánjanak meg a végén. Hadd festegessen nyugodtan az öregfiú, érdemei elismerése mellett.
