Ezt a tényt Katie Tubb cikke ugyan említi, de az e-faktorról, ami a környezeti terhelésre vonatkozik az adott technológia (itt a napelemgyártás) során keletkező melléktermékek, a környezetet károsító anyagok elhelyezése, illetve ártalmatlanítása során, nem esik szó. Pedig ez sem környezetvédelmi, sem gazdasági szempontból nem elhanyagolható tényező, hiszen a napelem-előállítás során igen magas az e-faktor értéke.
A cikk szerzője három balesetről ír – sajnos a nukleáris technika történetében ennél jóval több volt, s nem csupán a volt Szovjetunióban, az Egyesült Államokban és Japánban –, kiemelve az 1986-ban bekövetkezett csernobili katasztrófát. Bár a csernobili atomerőmű IV-es blokkjában bekövetkezett baleset minősítésével („a baleset egy hallatlan, példátlan és etikátlan szovjet katonai kísérlet eredménye”) nem értek egyet, az sajnos tény, hogy a szabályozórendszerek tökéletlensége, de főleg az emberi felelőtlenség és a szakmai felkészületlenség okozta a hibát és a rendkívül súlyos következményeket. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) az atomerőművekben bekövetkezett üzemzavarokat és baleseteket egy hétfokozatú skálán értelmezi, a csernobili pedig a legmagasabb fokozatú volt.
Ugyanakkor kisebb rendellenességek, működési zavarok minden erőműben (nem csupán atomerőműben) előfordulnak időnként, de Paks működése nagyon biztonságos, az IAEA skáláján csupán az 1-és és a 2-es fokozatú kisebb üzemzavarnak megfelelő helyzet alakult ki néhányszor a több mint harmincéves működés során. A csernobili baleset óriási, pozitív hatással volt az atomerőművek biztonságának fokozását célzó rendszerek kiépítésére, a lehető legbiztonságosabb technikai feltételek megteremtésére. Egyértelműen ez jellemzi majd a magyarországi lakosság későbbi energiaellátásában várhatóan oroszlánszerepet betöltő létesítményt Paks II-t is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!