Undor a Magyar Hangnál

Már észre sem veszitek a nagy undorodásban, hogy leginkább önmagatoktól undorodtok.

2021. 04. 01. 12:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dévényi István a „túlélő magazinból” undorodik. Mert eljött a „halálkufárkodás” ideje őszerinte. Vagyis hogy a kormány elkezdett „honfitársaink halálával bizniszelni”. Ezt a következtetést abból vonta le, hogy felvetődött néhány kérdés. Például: Dobrev végigturnézta a fél országot, találkozott a párttársaival, az elkészült fényképek tanúsága szerint maszk nélkül, majd hazajött és bejelentette, hogy covidos. Azóta egy olyan párttársa is meghalt Covidban, akivel a már megfertőződött Dobrev maszk nélkül találkozott. Kérdés: vajon Dobrev megfertőzhetett-e embereket, leginkább az elvtársait a felelőtlen viselkedése miatt?

Dévényi ettől a kérdéstől undorodik. Szerinte ez a „halálkufárkodás”. Mint fogalmaz: „Egy rohadék világjárványban azt számolgatni, hogy ki kit fertőzhetett meg?”

Érdekes ez a finnyáskodás, ez az eltartott kisujj, ez a kecs. Csak azért gondolom, mert egy éve nem múlt el úgy nap, hogy valamelyik „független” újság ne közölt volna fényképet egy kormánypárti politikusról maszk nélkül, s ne tették volna fel a kérdést, hogy ez a felelőtlenség vajon nem kerül-e emberéletekbe?

Így járt el a „túlélő magazin” is, mindig, minden egyes ilyen alkalmat kihasználva.

És emlékeznek még, amikor Szijjártó Péter külügyminiszter covidos lett, s előtte keleti országokban tárgyalt, ha jól emlékszem, talán Kambodzsában és Thaiföldön?

Nos, akkor ilyen „cikkek” tömegével volt tele a sok-sok „túlélő magazin”: „Kambodzsában lassan újraindul az élet a Szijjártó okozta koronapara után.” (444.hu)

„Szijjártó Péter egyszer már kis híján végigfertőzte Indokínát, de még mindig nem tudja, hogyan kell hordani a maszkot.” (Hírvonal.hu)

Akkor Dévényi valamiért nem érzett undort. Ami persze érthető, ugyanis saját „túlélő magazinjában” egy elvtársa így öblögette, gargalizálta kéjesen a pöcegödör tartalmát: „Szijjártó Péterről például egy közelmúltbeli kambodzsai látogatása során derült ki, hogy koronavírussal fertőzött. A miniszter a legtöbb programon maszk nélkül jelent meg az ázsiai országban. A külügyminiszter látogatása után Őry Csaba nagykövet és két magas rangú kambodzsai kormánytisztviselő is megfertőződött, a nagykövetet kórházban kezelik. Menczer Tamás külügyi államtitkár szerdán azt írta, hogy Szijjártón Kambodzsában néhány alkalommal azért nem volt maszk, mert a fogadó fél ezt kifejezetten kérte, arra hivatkozva, hogy a kambodzsai partneren sincs. Hun Sze kambodzsai miniszterelnök is még egy hétig biztosan karanténban marad. A kormányfő szerint még kilencszáz ember van karanténban Szijjártó látogatása miatt, amit az országban csak »a november 3-i incidensként« emlegetnek.” (Orbán Szijjártónak a koronavírus-fertőzéséről: „ha 60 felett lennél, akkor lehet, hogy ez elvisz”; Magyar Hang, Gulyás Balázs, 2020. november 12.)

Aztán másik elvtársa, Thaiföld nagy szerelmese, Lukács Csaba így írt akkoriban: „[…] a magunk részéről akkor sem ajánljuk az utazást, mert éppen most nincs jó híre Magyarországnak arrafelé: az ottani sajtó szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – afféle szuperfertőző módjára – jó néhány embert megfertőzhetett Thaiföldön és a szomszédos Kambodzsában, vagy legalábbis elég sokan karanténba kényszerültek, és ezt részletesen ki is tárgyalta a helyi sajtó. […] Bangkok Charlie egy korábbi posztjában így ír erről: »A nagy hatótávolságú magyar külügyminiszter villámlátogatása mély nyomot hagyott az ázsiai emberekben. Amikor a Kwai folyó hídjánál az árus régi ismerősként üdvözöl, és mivel tudja, hogy magyar idegenvezető vagyok, rögtön mondja, hogy hallotta, pár napja egy magyar miniszter hozta be a Covidot Thaiföldre, de nincs baj, mert a thai miniszterelnök azonnal hazaküldte, akkor azért felhúztam a szemöldököm a meglepetéstől«.” (Ilyen „egyszerű” most Thaiföldre utazni, Magyar Hang, Lukács Csaba, 2020. november 12.)

Minden világos. A „Szijjártó végigfertőzte Kambodzsát” és a „Szijjártó hurcolta be a vírust Thaiföldre” típusú megállapítások teljesen rendjén valók, ezekben az esetekben Dévényi nem tette fel az undorodó kérdését: „Egy rohadék világjárványban azt számolgatni, hogy ki kit fertőzhetett meg?”

De ha Dobrev covidosan, maszk nélkül haknizik a dékás elvtársak között, akkor ne tegyen fel senki semmilyen kérdést, mert Dévényi undorodni fog.

S mitől undorodik még Dévényi? Például ettől: „És akkor érkezik a halálbiznisz NER-nagydíjas Lázár Jánosa: »A keleti vakcinák 600 ezer magyart mentettek meg, a nyugati vakcinák hiánya miatt 20 ezer magyar vesztette életét.«”

Ezzel vajon mi a baj, Dévényi? Ez egy korrekt megállapítás. Ehhez képest nem korrekt, hogy új elvtársaid egyfolytában uszítanak a keleti vakcinák ellen, a Dobrev–Gyurcsány-halálpáros pedig aláírást gyűjt a nevezett vakcinák ellen. Azzal a valódi halálbiznisszel miért nincsen bajod?

Miképpen akkor sem voltál ilyen finnyás, amikor egy balos megmondóember a minap azzal állt elő a Pesti TV-ben, hogy az ellenzéknek „célzott kampányt kéne folytatnia az elhunytak hozzátartozóinál”, s hogy „az ellenzék nem használja ki eléggé a fájdalmat”.

Ettől nem undorodsz, Dévényi? Ez nem halálbiznisz?

Persze hogy nem. Már észre sem veszitek a nagy undorodásban, hogy leginkább önmagatoktól undorodtok. Ami persze érthető. Pont így vagyunk mi is veletek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.