A mai zöldek azt a társadalmat szeretik és óvnák, amelynek kialakulásában nagy szerepük volt. Az osztrák zöld–baloldali Peter Pilz például az iszlamizmussal, azaz egy konzervatív, modernellenes irányzattal szemben és a tiszta, erős, gazdag osztrák jóléti állam védelmében szorgalmaz „honvédelmet”. A német polgári, zöld Boris Palmer pedig a villalakó nagypolgári zöld szavazóinak kényelmét, bioéletmódját érti a „haza” alatt.
A zöldek számos témája elhelyezhető valóban a hazaszeretet narratívájában. Ellentétben a baloldali munkássággal, a zöldek szavazóinak van konkrét hazájuk, és egy felfordulással nem csak a „láncaikat” veszíthetik. A lokális gazdaságok támogatása, a biológiailag korrekt mezőgazdaság, a szelektív hulladékgyűjtés, a fogyasztóvédelem, a fenntarthatóság, a gyalogos- és biciklisbarát közlekedés mind a közösségi és lokális szemlélet alapján igazolható és érthető. A zöldeknek persze nem kell ehhez nacionalistákká válniuk, pláne nem kell a nemzetállam túl nagy és széles konstrukcióját támogatniuk – de céljaik nem a nemzetállam feletti globális szinteken, hanem a lokális kisközösségekben valósíthatók meg. Ez a zöldek „hazája”. Ezért helyes és érthető, hogy egyedüliként Európában a zöldek állnak ki mindenütt a regionális vagy kisebbségi autonómiák mellett. Nem véletlen, hogy az erdélyi Tőkés Lászlónak az Európai Parlamentben frakciótagságot először nem a „fideszes” Európai Néppárt, hanem a „gonosz” Daniel Cohn-Bendit biztosított.
