Áder János az egyetlen jelölt

Egyedül Áder Jánosra, a Fidesz EP-képviselőjére érkezett a megadott határidőig államfőjelölti ajánlás.

TK
2012. 04. 27. 9:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság péntek reggeli ülését követően az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a 262 képviselő ajánlását a testület elfogadta. Április 23-án a Fidesz–KDNP-frakciószövetség benyújtotta a szükséges jelölést Áder köztársasági elnöki jelöltségéhez. Bővebben>>>

Mint ismert, május 2-án délelőtt tíz órakor kezdődik a köztársaságielnök-választás a parlamentben. Az államfőt a plénum titkos szavazással választja meg, az érvényes választáshoz az első körben a képviselők kétharmadának egybehangzó voksára van szükség. Ha az első szavazás eredménytelen, másodikat kell tartani. A titkos szavazás hatvan percig tart a parlamentben, ezt követően a levezető elnök kihirdeti az eredményt, az új államfő esküt tesz, aláírja az okmányokat, majd beszédet mond. Az alaptörvény rendelkezése szerint az új államfő a megválasztását követő nyolcadik napon – azaz jelen esetben május 10-én – foglalja el hivatalát. Addig a posztot teljes jogkörrel a köztársasági elnököt helyettesítő országgyűlési elnök tölti be.

Áder János azért válhatott a Fidesz köztársaságielnök-jelöltjévé, mert a párt képes volt az elmúlt 15 évben a maga által kijelölt utat bejárni – állapítja meg a Méltányosság Politikaelemző Központ a politikus április 16-ai jelölése kapcsán. Schmitt Pál április 2-án mondott le a köztársasági elnöki posztról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.