Kutatók Éjszakája baltás gyilkossal, földrengéssel
Idén kétezer-ötszáz program közül választhattak az érdeklődők.
Idén kétezer-ötszáz program közül választhattak az érdeklődők.
A Duna menti, római örökséggel rendelkező településeket járja végig egy IV. századi őrhajó másolata.
A legrégebbi típusú torockói képeslapot láthatja itt a tisztelt olvasó.
A világon – így Európában is – egyre kevesebb kimondottan oktatási célú reaktor működik.
A februárban induló keresztféléves képzésekre sokkal többen jelentkeztek, mint az elmúlt években.
Halzl József 1956-ban egyetemistaként vett részt a forradalomban, naplót is írt az eseményekről.
Civil szónokok politizáltak az SZFE melletti tüntetésen, ahol vonulóként Karácsony Gergely is feltűnt.
A mérnöki, a gazdasági és az óvónői képzéseken is állami ösztöndíj várja a jelentkezőket.
A felsőoktatási intézményben szinte minden kurzusnak megvan az angol nyelvű párja.
Hamarosan elkezdődik a magyar fejlesztésű lélegeztetőgép klinikai tesztelése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Brüsszel hibái továbbra is akadályozzák a vámmegállapodást.
Hihetetlen.
A baloldalhoz köthető kutató cégek minden választás előtt tendenciózusan alul mérik a Fideszt és túlértékelik az aktuális ellenzéki kihívó támogatottságát.
Bemutatkozott a Buick kínai almárkájának limuzinja, az Electra L7 hatótávnövelős változatban kezd.
Az uniós ügyekért felelős miniszter szerint a tervezet iránytalan, nem ad választ arra, miként válhatna az EU globális szereplővé, és nem segíti a versenyképesség helyreállítását sem.
Most dőlt el, ki áll ki a gazdák mellett.
Több baleset is nehezíti a közlekedést.
Az uniós ügyekért felelős miniszter szerint a tervezet iránytalan, nem ad választ arra, miként válhatna az EU globális szereplővé, és nem segíti a versenyképesség helyreállítását sem.
Most dőlt el, ki áll ki a gazdák mellett.
Több baleset is nehezíti a közlekedést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.