Korszakhatárt jelöl ki a kormányátalakítás

A személyi cserék egy konszolidációs politikát vetítenek előre. Politológusok az MNO-nak értékeltek.

Lippai Roland
2012. 05. 11. 10:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hetek személyi cseréi egyértelműen egy konszolidációs politika jegyeit mutatják – állítja az MNO-nak Boros Tamás. Mint ismert, Orbán Viktor pénteken bejelentette: Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázárt a frakcióvezetői székben Rogán Antal váltja, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi Tamást.


„Békülékeny Fidesz”

A Policy Solutions igazgatója szerint már Áder János köztársasági elnöknek az Országgyűlésben elmondott beszéde is nagy visszhangot váltott ki, mivel az nem a Fidesztől megszokott erőpolitika retorikai fordulatait tartalmazta, hanem konszenzuskereső hangnemet ütött meg. A pénteken bejelentett kormányátalakítás ugyancsak a „békülékeny Fidesz” képét erősíti majd a választókban – tette hozzá az elemző. „Rogán Antal, aki Lázár Jánost váltja a frakcióvezetői poszton, a Fidesz egyik legnépszerűbb politikusa, személyében a középen álló választók számára is elfogadható politikus kerül vezető pozícióba.”

Szavai szerint ugyancsak a népszerűségi listák élén áll Varga Mihály, aki 2010 óta tudatosan piac- és külföldbarát üzeneteket fogalmazott meg a médiában, így Felleginél is elfogadhatóbb lesz az IMF számára. Mivel idén egyértelműen recesszióközeli állapotba kerül a magyar gazdaság, ezért – az indulatok visszafogása érdekében – az eddigi sokszor agresszív kormányzati politika visszafogása racionális döntés a Fidesz részéről.

Az eddig a „második sorban” várakozó Rogán és Varga reflektorfénybe tolása egyben kormányzati dinamizmust is mutathat a választók felé – fogalmazott Boros Tamás.

Csillapodnak a politikai viták

Jelentős változásoknak lehetünk tanúi a kormányzás félidején – állítja Simon János. A politológus ugyanakkor kijelentette: az elmúlt húsz évben nem volt még olyan kormánya Magyarországnak, ahol két évig mozdulatlan maradt volna a személyi összetétel. Ez pedig Simon szerint a nagy fokú stabilitást mutatja. Ebben mindenképpen egyedi az Orbán-kormány – tette hozzá a politológus. Szavai szerint a személycserék a legjobb időben történnek meg, ugyanis az európai folyamatok – amelyek például a munkaalapú társadalmat célozzák meg, vagy éppen az IMF-tárgyalások – az eddigiektől eltérő gondolkodást igényelnek. Mint kiemelte: a valutaalappal történő egyezkedésekkel kapcsolatos politikai viták elmúlni látszanak, s most már egy szakközgazdászra van szükség. Varga éppen ilyen szakember – tette hozzá Simon.

Boros Tamás: Orbánon múlik

Varga Mihály önmagában nem tudja meggyorsítani az IMF-tárgyalásokat, ehhez várhatóan számos törvénymódosítás és kormányzati elköteleződés szükséges majd – felelte Boros Tamás arra a kérdésünkre, hogy vajon Varga kinevezése lendületet adhat-e a tárgyalásoknak. Szerinte Varga annyiban járulhat hozzá a folyamatokhoz, hogy mint újonnan kinevezett tárgyalásvezető, feltételezhetően záros határidőn belül találkozik majd egy bemutatkozó látogatás erejéig az IMF megbízottaival. „Összességében az IMF-fel való megegyezés sorsa magyar részről továbbra is Orbán Viktoron fog múlni” – tette hozzá a szakember.

Lázár szervezőképességére szükség van

Lázár János népszerűsége folyamatosan csökken, számos ügyben kényszerült magyarázkodásra a közvélemény előtt, és sok nagy felháborodást kiváltó törvény áterőltetése fűződik a nevéhez – felelte arra a felvetésünkre, hogy a fideszes politikus összetartotta a frakciót, igaz, kemény ügyekbe állt bele. Ezért – Boros szerint – teljesen ésszerű őt egy időre eldugni a közvélemény elől. „Lázár szervezőkészsége ugyanakkor igen nagy segítség lehet Orbánnak a Miniszterelnöki Hivatalban, hiszen a ciklus második fele már nem a törvényhozásról, hanem a végrehajtásról fog szólni.”

Előnyök és hibák

A 2010-ben kialakított minisztériumi struktúrából – a kétségkívül létező előnyök mellett – számos hátrány származott. Ilyen volt többek között, hogy nemcsak a tárcákon belüli, hanem az azok közötti együttműködés sem volt zökkenőmentes – értékeli a pénteki miniszterelnöki bejelentést a Progesszív Intézet elemzője. Gyömöre Máté szerint ez megnehezítette a kormányzati sikerek kommunikálását, ráadásul nem egyszer fordult elő az sem, hogy a politikai csatákat az elméletileg jóval nagyobb presztízsű miniszter helyett az államtitkárok vívták meg. Szerinte elég csak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumra gondolni, ahol az oktatási reformokkal kapcsolatban Pokorni Zoltánnal Réthelyi Miklós helyett Hoffmann Rózsa folytatott polémiát.

Ugyanakkor már Balog Zoltán miniszteri kinevezésével elindult az a folyamat, melynek értelmében a kabinetbe a kormánypártok meghatározó politikusai kerülnek, vélhetően éppen azért, hogy a tárcák közötti együttműködés és kommunikáció zökkenőmentesebben történjen – hívta fel a figyelmet a szakember. „Ebből a szempontból érthető Lázár János várható kinevezése is, hiszen a Fidesz-frakció élén már bizonyította, hogy hatékonyan tudja közvetíteni és érvényesíteni is a miniszterelnök akaratát.” Azzal, hogy Rogán Antal veheti át a képviselőcsoport vezetését, nem várható nagyobb változás az eddigi politikában – tette hozzá Gyömöre. Lázár Jánoshoz hasonlóan Rogán Antal is aktív volt, ő is számos konfliktusos törvényjavaslatot nyújtott be – például a médiatörvényt –, továbbá rendelkezik a frakción belül hasonló legitimációval és tekintéllyel.

Szerinte Varga Mihály miniszterré való kinevezésével alapvető fordulat nem, hangsúlyeltolódás azonban lehet az IMF-fel folytatott tárgyalásokon. Bár Fellegi Tamás szakmai hozzáértése nem kérdőjeleződött meg, kétségtelen, hogy a Fideszhez és Orbán Viktorhoz szorosabban kötődő Varga Mihály „tekintélyesebb” tárgyalófél lehet – hívta fel a figyelmet az elemzőintézet munkatársa. „Ráadásul a kormány gazdaságpolitikájára, a költségvetési folyamatokra is nagyobb ráhatással, illetve rálátással rendelkezik, így személye a Nemzetközi Valutaalap számára is ideálisabb lehet, tekintve, hogy elődjénél sokkal fajsúlyosabb politikus.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.