No de álljunk csak meg! Olimpiai csoportmérkőzés a felkészülés részeként?
– A felkészülési összecsapások nem adják vissza egy olimpia hangulatát, a csoportból pedig úgysem esik ki senki, akár utolsóként is tovább lehet jutni. Persze nem ez a terv. Viszont ha például megnyernénk a csoportot, a négy közé jutás garantált lenne: Brazília nemcsak a másik négyesből, de az egész mezőnyből kilóg lefelé – latolgatja az esélyeket Bíró. A válogatott vezetője leginkább a második–harmadik hely megszerzésével számol, versenyben tehát a spanyolokkal és Kínával. Az előbbivel szemben balszerencsés körülmények között buktuk el az Eb-elődöntőt 2014-ben itthon, utóbbi pedig az USA tányérjára rakott minket a kazanyi vb csoportcsatározásai során, ami szintén nemes bosszúért kiált.
Bíró Attila a spanyolokról nem beszélt, a kínaiakról pedig nem nagyon tudott mit mondani, az elmúlt hónapokban ugyanis egyáltalán nem láthatták őket testközelből. Annyit osztott csak meg velünk, hogy igazi „egymeccses” csapatnak tartja őket, amely egy adott napon mindenre képes lehet, a sorozatterhelés azonban gondokat okozhat az ázsiaiaknak.
Az önbizalomra a stáb a következő időszakban is odafigyel, végig a hölgyekkel lesz Csernus Imre pszichológus. És hogy a nyitómeccs napjaiban se unatkozzanak a játékosok, szakmai videoanyagokat kapnak kézhez feltöltődésképpen.
Bíró Attila azért mindenképpen szeretné, ha a gárda a kevés szabadidőt kihasználva feljutna a Corcovadóra, de azt nem gondolja, hogy a vízilabdázók túlságosan vágyódnának a Copacabana legendás homokos partja után, még ha az nem is éppen a Balaton…
Bíró az Európa-bajnokságot nyerő tizenhárom hölgynek szavazott bizalmat, közülük tízen pedig már olimpián is jártak Merész András ideje alatt, a rutin tehát meglesz. Így Michael Phelps vagy Rafael Nadal láttán sem fognak már hasra esni. Ahogy Bíró mondja, lepődjön meg Phelps, hogy Bujka Barbara jön vele szembe!
A női válogatott névsora: Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gangl Edina, Garda Krisztina, Illés Anna, Kasó Orsolya, Keszthelyi Rita, Kisteleki Hanna, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!