De vége annak az időszaknak, amikor bárki megkövetelhette, hogy Magyarország az ő érdekeit képviselje. Hogy Budapest valami nagy eszme vagy a távoli jövőben várhatóan keletkező haszon érdekében elfogadja, hogy az az ajánlat jó, még ha rossznak is tűnik. Magyarország tudja, hogy milyen súlyt képvisel, milyen a mozgástere a mostani folyamatosan változó, naponta fel- és felforduló Európai Unióban, Közép-Európában, a mindig veszélyes Balkán közvetlen közelében, Oroszország majdnem közvetlen szomszédaként. Ez felelősség és lehetőség is, amelyet úgy is lehet kezelni, hogy földig hajolunk a nagy ember előtt, mert ő biztosan jobban tudja, miként kell élni Magyarországon, vagy saját kezünkbe véve a sorsunkat meghatározzuk, merre is haladjunk.
Magyarország ugyanis kincs, számunkra a legnagyobb, amely létezhet a Földön. Túlzottan is sokáig hajolt földig az aktuális vezető olyan emberek előtt, akik egyszerűen csak kihasználták a magyar gyengeséget, és a kincsből kimarkoltak annyit, amennyit bírtak.
Mert elhittük, bemondásra, szervilisen, lehajtott fejjel, hogy mi ezt nem tudjuk jól csinálni. Pedig hogyne tudnánk! Hinni kell benne, rengeteget dolgozni, és akkor Mike Pompeo látogatása a helyére kerül.
