Sárkány
A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.
Elfogadta az Országgyűlés a napokban a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, mely ravasz cselekedet felett az ellenzék nagy része a máig nem volt képes napirendre térni. Hiszen az értelmezésük szerint Magyarország egy tőrőlmetszett diktatúra, amely, mióta a Fidesz került hatalomra – tehát immáron tíz éve –, a legkeményebb rezsimeket maga mögé utasítva mind közül a legbrutálisabb, legelnyomóbb rendszerré fejlődött. Olyanná, ahol börtönbe vetik az ellenzéki politikusokat, ahol megszüntetik, betiltják a kormánnyal kritikus sajtót, és ahol még az utcára sem lehet kimenni tüntetni anélkül, hogy a hatalom rendőrsége szét ne verje a tiltakozókat.
Ez a fideszes trükk, a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény elfogadása így megoldhatatlan feladat elé állította a diktatúrázókat, és hatalmas zavart okozott az ellenzéki pártok kommunikációjában, tekintettel arra, hogy a történelem során eddig igen ritkán láthattunk olyan furcsaságot, hogy holmi véreskezű diktátorok egyszer csak – ahogyan azt egyébként megígérték – a vészhelyzet elmúltával visszaadják a hatalmat a demokratikusan működő parlamentnek. Persze aggodalomra semmi ok, ellenzékünk külföldi szövetségesi azonnal segítő jobbot – helyesebben balt – nyújtottak a rettenetes szellemi és szervezeti állapotban levő balliberális pártocskáknak.
A napokban a nyugati sajtó olyan vehemens támadást indított a ma már a biztos párválasztók között 60 százalék fölötti támogatottságú jobboldali konzervatív kormány ellen, amire talán még sosem volt példa. A nemzeti szuverenitást, a magyar kerítést és a férfiból és nőből álló családot támogató magyar kormányt összevont szemöldökkel méregető nyugat-európai országok kézivezérelt liberális sajtójától épp ezért nem is volt túl meglepő, hogy bocsánatkérés helyett magasabb fokozatba kapcsolt, és most azt próbálja görcsösen bebizonyítani, hogy azzal, hogy Orbán látszólag visszaadta a jogköröket, az égvilágon semmi sem változott meg.
Szerintük az európai országok szégyene, Magyarország az intézkedés meghozatala ellenére is nyilvánvalóan diktatúra maradt. Ám az összes, Nyugatról indított sajtótámadás közül ez a mostani a legabszurdabb. Ugyanis azzal próbálják bizonyítani, hogy Orbán továbbra is diktatúrát épít, hogy szerintük a Fidesz, illetve a magyar kormány homofób. Igen, igen, ugyanis a kormány gyakorlatilag ellehetetlenítette a transznemű emberek nemváltoztatását. Nem vicc, a beszámolók szinte mindegyike ezt tartotta a legfontosabbnak kiemelni mint az ősbűnök ősbűnét, mint a legfőbb bizonyítékot a hatalommal való visszaélésre, a diktatúra tombolására. És azt, hogy a miniszterelnök továbbra is bármit át tud verni a parlamenten.
Ennek persze a legfőbb oka elsősorban az a csúnya demokrácia. Azazhogy a magyar embereknek volt képük a haladást, a nemváltoztatást és a migránsok beengedését szorgalmazó országok vezetőinek figyelmeztetése, aggodalma és határozott kérése ellenére a Fideszre szavazni. Az országot kormányzó pártnak ezért, a demokrácia eme káros tulajdonsága miatt van kétharmados többsége az Országgyűlésben.
Persze erről már nemigen esik szó a haladó szerkesztőségek harcos vezércikkeiben. Még a végén kiderülne, hogy valójában a demokrácia intézményével van gondjuk. Azzal, hogy a választópolgárok szavazhatnak bármilyen pártra. Például a Fideszre. Mert a demokrácia már csak ilyen dolog: a többség akarata érvényesül. A normalitásé. Nem pedig a senki által meg nem választott, a fosztogató fehérgyűlölőket pénzelő és a migránsok behurcolását támogató Soros Györgyé.
Ez az igazi bajuk velünk.
A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.
Jó tudni, hogy Karácsony Gergely szinte együtt lélegzik, együtt pulzál Budapesttel. Az ő tudta és jóváhagyása nélkül nem történhet semmi a nemzet fővárosában.
Nehéz a kenyerük e héten a magyar médiavilág Óperenciás-tengerén túl tengődő balliberális sajtómunkásoknak.
A fotelforradalmárok mindig bátrak és mindig vakmerőek, s azt is el tudják képzelni, hogy egy applikáción keresztül megoldhatók a fegyveres konfliktusok.
Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping
Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak
Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el
7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége
DVTK: jön a Fradi elleni összecsapás, de aligha lesz nézőcsúcs
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter
Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
A Középső Birodalom. Kína régi neve ezt jelenti szó szerinti fordításban, amely azt jelzi, hogy ők mit gondolnak saját magukról.
Jó tudni, hogy Karácsony Gergely szinte együtt lélegzik, együtt pulzál Budapesttel. Az ő tudta és jóváhagyása nélkül nem történhet semmi a nemzet fővárosában.
Nehéz a kenyerük e héten a magyar médiavilág Óperenciás-tengerén túl tengődő balliberális sajtómunkásoknak.
A fotelforradalmárok mindig bátrak és mindig vakmerőek, s azt is el tudják képzelni, hogy egy applikáción keresztül megoldhatók a fegyveres konfliktusok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.