Halántékunkon érezzük a koronavírus újabb hűvös leheletét. Az önfeledt nyári meleg napokban a rég nem látott barátokkal találkozva, a Balaton partján kikapcsolódva már-már azt hihettük, csak rossz álom volt a tavaszi bezárkózás. Félretettük a maszkot, és újra ölelkezünk, puszilkodunk, mintha mi sem történt volna.
Az ember hajlamos felejteni, és hamar túllépni azokon a kellemetlenségeken, amelyek egykor megnehezítették az életét. Ilyen az emberi természet. De most egyfajta rácsodálkozás érezhető az újból meredeken emelkedő esetszámokat látva, mintha derült égből villámcsapás lenne a közelgő újabb hullám. Holott már a koronavírus európai, majd magyarországi megjelenésekor nemegyszer elmondták a szakemberek, hogy a vírusnak több hulláma lesz – mindaddig, amíg nincs ellenszer. Sőt, az is elhangzott, hogy a koronavírus évekig velünk lesz.
Most még nem évekről beszélünk, legfeljebb nyolc hónapról. Ennyi ideje tudjuk, egyáltalán mi fán terem az, hogy koronavírus, s fél éve van velünk – és ellenünk – a kór. Magyarország ugyanakkor világviszonylatban is kiemelkedően kezelte a járványhelyzetet. De tegyük hozzá rögtön, hogy annak első hullámát. Ahogy Orbán Viktor előszeretettel fogalmazza meg, „az első csatát megnyertük”, ami nyilván arra is utal, hogy a háborút is jó lenne sikerrel megvívni. E cél érdekében „nem eresztették szélnek” az operatív törzset, és ezért „nem tették ölbe a kezüket”, hanem nyáron is a második hullámra való felkészüléssel foglalkoztak.
Biztonsági ajánlások készültek mind a felsőoktatásra, mind a köznevelésre, elkészült a vállalati fehér könyv, amely a cégeknek ad támpontokat a vírus elleni védekezésben, és szabályozás készült a home office-ra. Minderre szükség is van, hiszen egy héttel az iskolakezdés után fokozódni látszik a helyzet. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint az első héten négy óvodában és hat iskolában kellett rendkívüli szünetet elrendelni koronavírusos esetek miatt, és sorra halljuk a sportvilágban, a művészi életben és máshol is a megbetegedésekről szóló híreket.
Szóval a gond nem a felejtéssel, sokkal inkább a felelőtlenséggel van. Pedig a Covid–19 idején hozott előírásoknak csak egy része új a civilizált embernek. Normál esetben már gyerekkorban megtanuljuk, hogy zsebkendőbe köhögünk és tüsszentünk, és kezet mosunk, mondjuk BKV-zás után vagy vásárlásból hazatérve. Az újdonság valójában a távolságtartás és a maszkviselés, de úgy tűnt, ezek is elég könnyen teljesíthetők – tegyük hozzá, sokáig fegyelmezetten is tettük. De mostanában már a boltokban, járműveken is egyre gyakoribb a félretolt, állon hordott maszk.
A hírek szerint most elsősorban a fiatalok körében kezdett el újból terjedni a vírus. A nyári bulik, nyaralások végével részükről is fontos lenne a nagyobb odafigyelés. Hogy ne csak múló divat, magamutogatás legyen a korábban az internetes tereket úgyszólván vírusként felszántó hashtag-elés, a #viseljmaszkot, #maradjotthon és társaik. Hiszen ami nekik akár csak egy múló rosszullét, az nagyszüleiknek az életükbe kerülhet.
Sokan sok szépre emlékszünk vissza a karanténban töltött hetekből: jó volt többet együtt lenni a családdal, nem a dugóban idegeskedni, hanem inkább a kertben tenni-venni, kenyeret sütni. De feltehetően nem sok szülő szeretné újra, hogy életbe lépjen a digitális oktatás. Ráadásul elfogytak a szabadságok, a gazdaság megsínylené az újabb hosszabb leállást. Ennek elkerüléséhez nem kell sok. Mindenki maga tehet érte az alapvető emberi dolgok betartásával.
