Idegháború

Az Egyesült Államok és Kína időnként óhatatlanul egymás tyúkszemére lép, mondta egyszer Henry Kissinger.

Fotó: MTI/EPA/Andreas Gebert

Valamikor moziba kellett mennünk, ha iratégetést akartunk látni egy külképviseleten, a gyártásvezetőnek pedig statisztákat kellett fizetnie, hogy meggyújtsák a dokumentumokat. Ma a közösségi média és az okostelefon a kezünkbe adja a világpolitikát. Valós időben nézhetjük az égetést Kína houstoni főkonzulátusának udvarán, miután az amerikai kormány elrendelte a képviselet bezárását. Ha okostelefonunk történetesen Huawei márkájú, még érdekesebb a helyzet: Amerika nemzetbiztonsági okokból tiltja a kínai technológiai óriást. Houston kétmilliós texasi város, nem a világ közepe, de közepes helyeken is be tudnak robbanni nagy konfliktusok. Szarajevóban nagy ribillió kerekedett anno, Švejk is csak nézett, mekkora.

Ma nem ilyen ijesztő a helyzet, noha a világsajtóban terjed a hidegháború kifejezés az évek óta tartó amerikai–kínai konfliktus legutóbbi epizódja láttán. Washington és Peking viszonyában semmi sem kispályás, a látszólag kisebb fejlemények sem. A két legfontosabb ország és gazdasági erőközpont szembenállása ez. A világon minden tíz dollárból négyet az USA-ban vagy Kínában termelnek meg.

Belebonyolódtak büntetővámokkal vívott kereskedelmi háborúba, bajszot akasztottak a Dél-kínai-tengeren és Hongkong kínai bedarálása nyomán, de rengeteg kártyát ki lehet még játszani. Főleg Trumpnak, akinek a neve adut, ütőkártyát jelent. Jól bánnak a kínaiak az ujgurokkal? Könnyen lehet, hogy nem. Tőlük terjedt el a világban a koronavírus? Tőlük. És Tibettel mi a helyzet? Nincs rendben!

Kémkednek is? Szoktak. Szoktak az oroszok is? Ők is, de azt a kártyát a demokrata oldal már kijátszotta. Szankciók szankciókat követnek, tudósítók tartózkodási engedélyét vonják meg kölcsönösen. Egy amerikai terv értelmében a Kínai Kommunista Párt (KKP) összes tagját, valamint családtagjaikat is kitiltanák az USA-ból; potenciálisan 270 millió emberről van szó. Pompeo amerikai külügyminiszter e sorok írásakor egy olyan beszédre készült, amely a KKP irányvonalának megváltoztatására buzdítja a kínai népet.

Idegháború ez, negyed évvel az amerikai elnökválasztás előtt. Az Egyesült Államokban tombol a Covid–19, Kínában már nem, Amerikában a járványgócok mellett egyre keletkeznek zavargásgócok is, míg Kínában alapvetően nyugalom van. A két nagyhatalom időnként óhatatlanul egymás tyúkszemére lép, mondta egyszer Henry Kissinger, az amerikai diplomácia doyenje, aki félszázszor járt az ázsiai országban, és könyvében (Kínáról) elismerően értekezik róla.

Rafinált kötéltáncot követel meg a konfliktusok kirobbantásának és elsimításának diplomáciai húzd meg, ereszd megje: a két óriás függ is egymástól. A gigantikus amerikai adósságból több mint ezermilliárd dollárt Kína finanszíroz. Trump félti Kínától az amerikai munkahelyeket, de az amerikai fogyasztónak tetszik, hogy a kínai áru olcsó. Csaknem négyszázezer kínai tanul az amerikai felsőoktatásban. Nem mindegyiküket az anyukája tarisznyázta fel, és nem minden kínai diplomata csak a külügyes felkészítőt járta ki.

Az FBI igazgatója szerint tízóránként (!) nyitnak egy kínai kémelhárítási dossziét. A washingtoni szenátus hírszerzési bizottságának elnöke azt mondta, a houstoni főkonzulátus bezárása régóta esedékes volt. Az amerikai olajipar központjába, Texasba telepített kínai kémtanyának tartják.

Nixon 1972-es kínai útja – amelyet Kissinger készített elő – óriási világpolitikai fordulatnak számított, a XXI. századi kapcsolatrendszer alapjának, amely lehetővé tette a külképviseletek megnyitását.

A legnézettebb amerikai televíziós esemény volt Kennedy temetése óta, operát is írtak rá, amelynek éppen Houstonban volt a világpremierje. Pár mérföldre onnan, ahol most kínai diplomaták égették az iratokat.