Baloldali párt baloldali pártnak farkasa vagy inkább sakálja, főleg ha a tavaly októberi választáson elnyert önkormányzatokról van szó. Kispest, Göd, Szolnok vagy a főváros IX. kerülete, de akár maga Budapest is (hogy csak a legismertebb helyszíneket említsük): mind-mind az összellenzék egymást marcangoló pártjainak az áldozatai. A baloldal, benne az egykor szorgalmasan zsidózó, cigányozó Jobbikkal Janus-arcú politikát folytat. Kifelé az alig több mint másfél év múlva esedékes országgyűlési választásokra tekintettel egységet próbálnak mutatni, azt ígérve híveiknek, hogy eljött az idő az országot „nyomorba döntő”, „antidemokratikus” Orbán-kormány leváltására, amely után a haza azonnal fényre derül, és végre minden téren „európaiak” leszünk, megtanulunk végre késsel-villával enni.

Közösségi diplomácia
A londoni találkozón összegyűlt vezetők nem komolyabbak az olyan Facebook-huszároknál, akik egy terrortámadás után kiírják üzenőfalukra, hogy imádkozni fognak az adott városért.