A békekötés ára

Valkó Béla
1999. 10. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az agrárbéke jegyében tegnap több szervezet írt alá szándéknyilatkozatot, hogy a hazai mezőgazdaság érdekeit érvényesítsék. Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára a tegnapi esemény kapcsán lapunknak elmondta, hogy lényegében teljeskörűvé vált az agrárképviselet, és minden jelentős érdek-képviseleti szervezet hajlandó együttműködni a szaktárcával. Az Agrárbéke címen számon tartott egyezség azonban felveti a kérdést, hogy a szervezetek csak pénzügyi támogatást remélnek, vagy valódi mezőgazdasági együttműködésben szeretnének részt venni. Tamás Károly lapunk kérdésére elmondta, hogy az úgynevezett regionalizációs program fedezetül szolgál a kis- és középvállalkozásban érintett gazdálkodók számára. A regionalizációs rendeletet a minisztérium a legsürgősebben fogja kiadni – ígérte a közigazgatási államtitkár. Tamás Károly elmondta: az agrárbéke újabb lehetőséget kapott több új szervezet bekapcsolódásával, mint a Agrár Munkaadói Szövetség, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Földtulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesülete, a Mezőgazdasági Gazdasági Társaságok Szövetsége és az Országos Gazdaszövetség. Az államtitkár úgy véli, hogy ezzel az úgymond szerződéskötéssel a magyar mezőgazdaság válik a mostaninál sikeresebbé. Körösi Imre, a Agrár Munkaadói Szövetség elnöke a Napi Magyarországnak nyilatkozva kifejtette, hogy számukra nem volt ismert az a pénzügyi konstrukció, aminek jegyében bizonyos forrásokhoz jutottak volna. Hangsúlyozta továbbá, hogy az általa képviselt szervezetek számára legfontosabb az, hogy láthatóvá váljanak azok a költségvetési pénzek, amelyek 2000-ben az agrárgazdaságba kerülnek. Körösi Imre a Napi Magyarországot arról is informálta, hogy közel 50 milliárd forintot találtak a büdzsé számára. – Meggyőződésünk szerint az adóhatóság akár 100 milliárdnál nagyobb összeget hajthatna be jövőre, és egyebek között ez is hozzájárulhatna a mezőgazdaság forrásaihoz – öszszegezte Körösi Imre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.