A mérleg felborult

„Ez az ügy elhomályosítja a feje búbjától a lábujjakig tisztességes kormány mítoszát” – jelentette ki Nicole Cata RPR-es képviselő, amikor a múlt hét végén a tegnap lemondott francia gazdasági miniszter, Dominique Strauss-Kahn ellen indult ügyészségi nyomozás hamisításért és törvénytelenül kiutalt közpénzek okán, amelyet nem létező állás fejében vett fel a kormány meghatározó tagjának számító politikus. A botrányt az országos szinten is tekintélyes méretű egyetemi önsegélyező pénztár, az MNEF letartóztatott holdingigazgatója, Philippe Plantagenest vallomása váltotta ki. Eszerint Plantagenest 603 ezer frankot utalt ki el nem végzett tanácsadásért és hamis számlák fejében. Strauss-Kahn – bár továbbra is tagadja bűnösségét – eddig egyetlen hitelt érdemlő bizonyítékot sem tett le az asztalra, így egyelőre azt sem cáfolta, hogy Plantagenest az ominózus „honorárium” felvételét igazoló dokumentumot antedatálta, a 24 millió forintnak megfelelő összegről szóló szerződés dátumát több évvel korábbra, 1994. december 13-ra módosítva. Plantagenest szerint erre az MNEF főigazgatói posztját 1983–1998 között betöltő Olivier Spithakis adott utasítást. Az évi 1,7 milliárd frankkal gazdálkodó MNEF hét egykori vezetője ellen folyik ügyészségi vizsgálat és nyomozás okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és csalás, valamint közjavak elsikkasztása vádjával. A szocialista kontroll alatt álló diákpénztárban – a Le Monde cikke szerint – számos későbbi baloldali politikus, köztük trockisták és a szabadkőműves páholyhoz kötődők töltöttek be bizalmi állásokat. A csúfos körülmények között távozott Strauss-Kahn ügyét egyébként a jobboldali ellenzék – az RPR és az UDF, valamint az önállósodott DL – pártjai inkább a kormányzati politika, mint a politikus bukásaként elemezték. Jacques Myard (RPR) például úgy fogalmazott, hogy Strauss-Kahnnak, Alain Juppéhez hasonlóan, legalább volt tartása. Az árnyaltabb fogalmazás oka, hogy Strauss-Kahn a Jospin-kormányzat sikeres gazdaságpolitikájának kulcsembere, s a kormányon belül ő képviseli a józanabb liberális ellenpólust. Az ellenzéki pártok inkább az erkölcsi alapokon álló kormányzás ígéretét kérik számon Lionel Jospin miniszterelnöktől, akinek nem először kell szembenéznie választási ígéreteivel. A kormányprogramban is szereplő idegenrendészeti toleranciát később a francia belbiztonság szempontjainak figyelembevétele finomította, a gazdaság szerkezetében pedig nem sok „kárt hagyott” a baloldali befolyás, a kormányzati politikát e téren is inkább a folytonosság jellemezte. A szocialista–kommunista kormányzat politikusai túlnyomórészt 1968 egykori mao-ista–trockista lázadó diáknemzedékéből valók, s ez a mai napig meghatározza gondolkodásukat. A Martine Aubry munkaügyi miniszter által fémjelzett baloldali pólus már a 35 órás munkahét bevezetésével összeugratta a munkavállalói és munkaadói szférát, s a harcias Aubry asszony köré csoportosult kormányzati oldal már hoszszú ideje elégedetlen a gazdasági miniszter által képviselt, „nem eléggé szocialista” irányzattal. Ezek után ki nem mondottan is felmerül a kérdés, nem állt-e valakinek vagy valakiknek érdekében megbuktatni Strauss-Kahn és egyben az általa képviselt, a tulajdonosi szféra érdekeit nem sértő gazdaságpolitikát. Mint ahogy az sem volt véletlen, hogy Jospin kiemelt jogkörökkel ruházta fel gazdasági miniszterét. Úgy tűnik, e kényes mérleg most felborult...