időjárás 18°C Medárd 2023. június 8.
logo

A tőrözők bemelegedtek

1999.11.02. 23:00

Szöul nagyon távol van, a nyolcórás időeltolódás miatt magyar idő szerint hétfőn éjfélkor kezdődött el az 50. vívó-világbajnokság, amelyen férfi tőrözőink jól mutatkoztak be: mind a négy magyar versenyző bejutott a legjobb hatvannégy közé. Ma már bajnokot is avatnak, női párbajtőrözőink éremszerzési eséllyel viaskodnak.A férfi tőrözők azt hihették, hogy Szófiában vagy Moszkvában rendezik a világbajnokságot, mert reggel nyolc órakor öt fok volt a hőmérséklet a tízezer férőhelyes sportcsarnokban. Kovács Tamás, a szövetség technikai igazgatója elmondta, hogy a rendezők a hideget azzal magyarázták, hogy elfelejtették bekapcsolni a fűtést, így csak délre melegedett be a terem. Szerencsére vívóinkat ez nem zavarta, Érsek Zsolt és Juhász Attila öt-öt győzelmet szerzett csoportjában. Marsi Márk három győzelemmel és két vereséggel jutott tovább, Juhász Bence azonban egy győzelmével éppenhogy versenyben maradt, végül a német Schache ellen sikerült kiharcolnia a folytatást. – Örömteli, hogy mind a négy tőrözőnk a legjobb hatvannégy közé jutott – mondta Kovács Tamás. – A folytatásban sokkal nehezebb dolguk lesz, hiszen rendkívül erős a mezőny. Érsek Zsoltéktól az az elvárás, hogy legalább egy tőrözőnk kerüljön a legjobb tizenhat közé, csapatunk pedig a nyolcadik helyezésnél ne végezzen hátrébb, mert így biztosítaná a részvételét a jövő évi olimpián. Női párbajtőrözőink a nyitónapon még csak nézői voltak a küzdelmeknek, mert Mincza Ildikó, Szalay Gyöngyi, Tóth Hajnalka és Nagy Tímea a világranglistán előkelő helyet foglal el, ezért csak ma, a legjobb hatvannégy között kapcsolódnak be a küzdelembe. Kovács Tamás elégedetten állapította meg, hogy szerencsére minden vívónk egészséges, az átállás is jól sikerült, és ha a női párbajtőrözőink úgy vívnak, mint a Világkupa-versenyeken, akkor szerdán érmekkel biztosíthatják csapatunknak a jó hangulatot. Rendhagyó módon a világbajnokságot három sportcsarnokban bonyolítják le, ami megnehezíti az edzők dolgát, akik folyamatosan rohangálnak a verseny színhelyei között. A szervezők a szokatlan lebonyolításra nem tudtak megfelelő indokot felhozni, valószínűleg azért rendezik három csarnokban a vébét, hogy az 1988-ra épült létesítmények ki legyenek használva. A rajt előtt nagy bonyodalmat okozott, hogy a fegyverhitelesítéskor a pengék nyolcvan százalékát nem találták megfelelőnek. A gondot az okozta, hogy a nemzetközi szövetség megszigorította az ellenőrzést, a világbajnokságon alkalmazott röntgenvizsgálat kimutatta a pengéken a repedéseket. A csapatvezetők végül egyöntetűen arra szavaztak, hogy mindenki indulhasson a világbajnokságon.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.