A nemzetközi hírszerzéssel és kémelhárítással foglalkozó szervek csak igen ritkán és nem szívesen lépnek a nyilvánosság elé. Munkájukat mindig bizonyos titokzatosság lengte körül, és ennek leplét a vasfüggöny felszámolását követő új viszonyok között is csak igen óvatosan hajlandók fellebbenteni. Mindezek ismeretében a meglepetés érzését váltotta ki a német hírszerző szolgálat (BND) elhatározása, hogy – fennállása óta első ízben – szimpóziumon ismertesse területének olyan részleteit, amelyeket nem kell feltétlenül a „titkos” jelzővel ellátni. A szolgálat központjában, a München közelében fekvő Pullachban lebonyolított rendezvény az illegális bevándorlás témájával foglalkozott. Németország továbbra is az emigrációra kényszerült vagy gazdasági meggondolásokból menekülő személyek első számú úti célja. A megszigorított rendelkezések és ellenőrzések ellenére ez év első hat hónapjában közel tizenkilencezer illegális határátlépőt fogtak el, 1998 hasonló időszakával összehasonlítva ez nyolcszázalékos emelkedésnek felel meg. A szimpóziumon részt vevő szakemberek egyöntetűen arra a megállapításra jutottak, hogy az embercsempészéssel foglalkozó bandák egyre kiforrottabb módszerekkel dolgoznak, és az egész világot átfogó akcióikkal évente tizenkét- és tizennyolcmilliárd dollárra rúgó forgalmat bonyolítanak le. August Henning – a hazai hírszerző szolgálat vezetője – arról számolt be, hogy egyre szorosabb kapcsolat alakul ki az embercsempészéssel foglalkozó és a kábítószerekkel kereskedő szervezetek között. A tapasztalat- és véleménycserén túlmenően a szolgálat szimpóziuma további célt is szolgált: a BND tevékenységének jelentőségét alátámasztani a közvélemény számára, hiszen a kormány takarékossági programja ezt a szervezetet is érinti. Sokak szemében a hidegháborús időszak befejeztével a hírszerzés feladata nagyot vesztett előzetes felelősségéből, holott a BND meglátása szerint mindössze az irányvonalak változtak.
Aktív a német hírszerzés
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!