Dandártábornok a börtönben

Rozgics Mária
1999. 11. 17. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvény nem tiltja ugyan, ám kérdés, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) tábori lelkészi szolgálatának mennyire erősíti a presztízsét az a tény, hogy Frőhlich Róbert dandártábornok, vezető rabbi szinte napi kapcsolatban áll a hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péterrel, valamint Kunos Péterrel, és magyarországi tartózkodása idején Szemjon Mogiljeviccsel is találkozott.Információink szerint a hon- védelmi tárca tábornoka, Frőhlich Róbert vezető rabbi szinte egy időben érkezett a rendőrség egyik Pest megyei fogdájához az előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péterrel. A súlyos bűncselekmények alapos gyanújával őrizetbe vett vállalkozó személyes lelki szolgáltatását vállaló vezető rabbi rajta kívül az Agrobank azóta rács mögé került vezetőjéhez, Kunos Péterhez is hasonló gyakorisággal jár, annak ellenére, hogy a büntetés-végrehajtás intézményein belül általában Kardos Péter rabbi látja el az őrizetesek és a fogvatartottak lelki szolgáltatását. A börtönlátogatásaihoz legtöbbször a honvédelmi tárca szolgálati autóját vette igénybe, amelyhez külön gépkocsivezető is járt. – Tudtommal Magyarországon vallásszabadság van, az alkotmány deklarálja, hogy mindenki lelkiismerete és meggyőződése szerint gyakorolja hitét – közölte lapunkkal Frőhlich Róbert. A dandártábornok elmondta: teljesen természetesnek tartja, hogy a Dohány utcai zsinagóga rabbijaként a hitközség tagjait személy szerint látogassa, és lelki vigaszt nyújtson számukra. – Eddig nem volt tudomásom a dandártábornok úr ilyen jellegű tevékenységéről, ezért nagyon meglepődtem, amikor értesültem a maffiakapcsolatokról elhíresült személyekkel való viszonyáról – érvelt Lányi Zsolt. Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának kisgazda elnöke elmondta: annak ellenére, hogy a törvény nem szabályozza a honvédelmi tárca tábori lelkészi szolgálata vezetőinek a lelkiszolgáltatás-nyújtásban kifejtett tevékenységét, elgondolkodtató az eset. Véleménye szerint a Magyar Honvédség tábornokának, a tábori lelkészi szolgálat vezető rabbijának az általa betöltött tiszte miatt sem szerencsés ez a szoros kapcsolattartás. Reméli, a honvédelmi tárca vezetői az ügyről értesülve a közvéleményt is megnyugtató megoldást találnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.