Honi szellem a brit szigeten

– Nagy-Britannia, London és híres színházi centruma, a Covent Garden szívében kívántuk létrehozni a magyar kultúrát népszerűsítő centrumot – kezdte bevezető beszédét a londoni Magyar Kulturális Központ igazgatónője, Bogyay Katalin. A frissen felújított Maiden Lane 10. szám alatti épület a brit főváros patinás negyedében fogadta a vendégeket, akik zsúfolásig megtöltötték a finom ízléssel berendezett szalont, ha úgy tetszik, zene- vagy épp konferenciatermét. A magyar kultúra angliai fellegvárát felavató beszédet Hámori József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma minisztere mondta. Az ünnepi alkalmat David Green, a londoni British Council főigazgatója, Szentiványi Gábor, Magyarország londoni nagykövete, Mádl Ferenc akadémikus és Szegedy-Maszák Mihály professzor is köszöntette.Egy csapásra otthon érezheti magát az ember, s erről rövidesen megbizonyosodhattot bárki, aki átlépte az intézet küszöbét. A budapesti Műcsarnoktól kapott értékes metszetek díszítik a falakat, herendi porcelánkészlet ékesíti a vitrint, meghitt helyiségek teszik teljessé a kellemes légkört. Nem is gondolná az ember, milyen mérhetetlen munka van a központ fölavatása mögött. Bogyay Katalin hónapok óta hajnalban kezdte munkaidejét a maga válogatta kis csapatával. Az építkezést leszámítva valamennyi belső berendezési munkálatot saját kezűleg végezte. A nagyratörő kulturális tervektől, koncepciótól kezdve a szervezés, a beindulás feladatáig máris mindennek megvan a látszata. Az avatás hangulatát Berki Sándor hegedű- és Neumark Zoltán zongoraművész játéka teremtette meg, hogy rövidesen elhangozzanak a magyar centrum hivatását, vállalt küldetését üdvözlő, „angolosan” könynyed, szellemes beszédek. Úgy látszik, a hely szelleme is megszabta a kötetlen szónoklatok hangulatát. Hámori József Széchenyi Istvánnak az angoloktól eltanult-elhozott reformok hagyományaira hivatkozott, a British Council főigazgatója, Clark Adam, a Lánchíd tervező építészének mindkét értelemben vett hídteremtő örökséget hozta föl példának a máig gyümölcsöző angol–magyar kulturális kapcsolatok jelképeként. A hallgatóság körében meleg visszhangra talált minden egyes poén: olyanok ültek a teremben, mint Londonban élő jeles költőnk, Határ Győző, Julia Marton-Lefevre, a Leed New York-i igazgatója, a környezetvédelem világhírű tudósnője, a brit külügyminisztérium kulturális, valamint közép-európai igazgatója, Darwin dédunokája, lady és lord Montague of Beaulieu, akik egyébként dél-angliai birtokukra meghívták az intézetet. A fesztivál rendezésébe bevonták a magyar szellemi élet itteni képviselői, Roboz Zsuzsi festőművészt, Sásdy Péter filmrendezőt, Nádasdy Myrtill színésznőt, illetve neves mecénásokat, például Louisa Service képviselőjét, aki idén a Sidney Leon-ösztöndíjat a Liszt Ferenc Zeneakadémia néhány opera szakos növendékének biztosította. Első programként a Magyar Kultúra Baráti Körének megalakulásáról és szándékairól adott számot Nagy András drámaíró. Színes és érdeklődésre számot tartó előadásokat tartottak az Európai Utas című folyóirat szerkesztői munkatársai, Romsits Ignác történész, akinek angol nyelven épp most jelent meg A XX. század története című munkája, Katona Tamás történész, aki kivált a rendszerváltást követő érát taglalta a magyar történelemből, érdekes benyomásairól szólt Gömöri György és Sárközy Mátyás író, Mádl Ferenc jogtudós. Az avatóünnepséget Jandó Jenő Liszt-zongoraestje koronázta meg, a gyönyörű múzeum, a Leighton House koncerttermében, hatalmas közönségsikerrel. Erre a hangversenyre egyébként már a Bogyayék által szervezett hatalmas sajtópropaganda „toborozta” a jobbára angol publikumot. Lapzártánk után, tegnap este került sor Határ Győző Elefántcsorda című darabjának előadására a News Connections Theatre Company játékában. Külön érdekessége, hogy egy nemrég Budapesten végzett, itt máris rangos színházakban fellépő magyar színésznő, Erdélyi Krisztina játssza (persze, angolul) a főszerepet. Ezen az esten köszöntötték föl a 85 esztendős Határ Győzőt is. Az avatás körüli hatalmas nyüzsgésben – elfoglaltsága okán – igencsak nehéz volt nyilatkozatra bírnom Bogyay Katalint. Az igazgatónő kérdésemre elmesélte, hogy márciusi kinevezésekor nyomban leült, és részletesen megtárgyalta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetőivel, milyen koncepciót ötölt ki, és szeretne megvalósítani. Tájékoztatása szerint messzemenő támogatásra lelt bennük, és csakis e harmonikus együttműködés jóvoltából születhetett meg ez az újfajta elképzelés, melyet már a Hungary in Focus elnevezésű rendezvénysorozat is jelez. Elsődleges szándéka a magyar kultúra „kivitele” a kulturális centrum falain túlra is, azon túlmenően, hogy az itteni magyarságnak is rendelkezésére állnak a könyvtártól, olvasóteremtől, lemezmeghallgatástól kezdve a különféle rendezvényekig. Igen fontosnak ítélte azonban kultúránk bevitelét az angol köztudatba, s ehhez elsősorban a központi helyszínt választotta ki: a Covent Garden színházi környezetében, ahol az angol kultúrélet legrangosabb eseményei zajlanak, s ahol rengeteg turista is megfordul. Azzal, hogy ebbe a környezetbe kerültek, máris benne vannak a Covent Garden nemzetközi vérkeringésében, műsoraikat a Covent Garden-magazin automatikusan közli, s maga a helyi polgármester is szívélyesen fogadta „ide településüket”. Úgy vélik, új színnel gazdagítják kulturális palettájukat a magyar művészetek követei. – Terveink között szerepel továbbá a magyar irodalom népszerűsítése is, felolvasóesteket rendezünk majd, s az angol nyelvű előadásokra színházi szakembereket, impresszáriókat hívunk meg. Az anyagi hátteret természetesen az NKÖM biztosítja mindehhez, s úgy véljük, a magyar kultúra jelenléte Angliában (merthogy vidékre is kiterjesztik működésüket), arra szolgál bizonyítékként, hogy miként is lehet a lehetőségekből a maximálisat kihozni – zárta nyilatkozatát Bogyay Katalin. – Miniszter úr – fordultam a díszelőadás szünetében Hámori Józsefhez –, ön az elmúlt hónapok során több kulturális központot nyitott meg a világ különböző pontjain. Mégis, beszéde hallatán most az a benyomásom támadt, hogy a londoni központ megnyitását különösen a szívén viselte. – Csakugyan így van, hiszen egy olyan adósságot törlesztettünk most, amely már régóta nyomta a lelkünket. Már a két világháború között is tervezték kulturális intézet létrahozását, amely az egész angolszász világ kulturális központja is egyben. Nem szólva azokról a hagyományokról, amelyek szorosan kötődtek ehhez az országhoz. Ha csak Széchenyi Istvánra gondolunk például, aki tizenhatszor járt angol földön és hazahozta mindazokat a kulturális, civilizációs újdonságokat, amelyek megteremtették a magyar modernizáció alapjait. Nemcsak reformer volt hát a legnagyobb magyar, hanem az akkori legmodernebb ország vívmányait igyekezett átültetni magyar földre. Utalhatnék azonban a közelmúltban létrejött kapcsolatainkra az Egyesült Királysággal, amely a magyar kulturális központ létrehozását indokolta. Sokat tanultak, tanulnak ma is az itteni hírneves egyetemeken, s igen sok fiatal dolgozik itt a hazai értelmiség soraiból. Ehhez a jelenléthez tettük hozzá, hogy úgy mondjam, a magyar kulturális jelenlétet is. Bogyay Katalin igazgatónő olyan hasznos és szép programot dolgozott máris ki, amely sokak számára vonzó lesz. A fókuszban Magyarország című rendezvénysorozat előkészíti azt a programsorozatot is, amelyet 2002-ben angol meghívásra szeretnénk megvalósítani, nevezetesen, a magyar kultúra fél évét Angliában. A megnyitásnak más jelentősége is van. Az intézet ugyan kicsi, de nagyon szép, többfunkciós, ráadásul a legszebb, legkulturáltabb londoni környezetben található, a világhírű Covent Gardenben. Itt jelentettük be a Gróf Széchenyi István-ösztöndíj létrehozását, melyhez három intézmény adta össze a pénzt: az University College London, az angol külügyminisztérium és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Ez kétéves ösztöndíjat jelent profeszszori szinten levő szakembereknek, akik igazi megfelelő háttér birtokában tudnak majd dolgozni. Részben az egyetemen foglalkoznak majd magyar tanulmányokkal, másrészt ennek a kulturális centrumnak a tagjaiként fognak részt venni a tudományos élet szervezésében. Természetesen önálló kutatómunkát is végeznek, méghozzá a magyar vonatkozású anyagokat kutatják fel, amelyek Anglia különféle levéltáraiban lelhetők föl, ám még nem ismerjük őket, s ezáltal tovább gazdagítják a saját történelmünket. Hozzátenném, hogy az ösztöndíj a társadalomtudomány területeit öleli föl, a szociológia, a történelem, az irodalom művelői jelentkezhetnek majd a pályázatra, melyet januárban hirdetünk meg, és jövő szeptemberben – a tanévvel együtt – kezdődik el az ösztöndíj, s amelyet kétévenként újra meghirdetünk. Egyszóval a centrum a kulturális feladatain kívül tudományos jelleggel is rendelkezik. Így lesz teljes a kép, amelyet Magyarországról szeretnénk a nagyvilágnak reprezentálni.