Javul a tb helyzete

Pozsonyi Tibor
1999. 11. 16. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Már második hónapja pozitív a tb-alapok havi egyenlege, főként a vagyonhasznosításoknak köszönhetően, ellentétben az év elején szárnyra kapott és azóta életben tartott hírrel, miszerint a tb hiányának mértéke jelentős méreteket öltött.” Ezekkel a gondolatokkal kezdte Frajna Imre, a társadalombiztosítási alapokat felügyelő államtitkár azt a sajtótájékoztatót, amit hétfőn tartott Szolnokon az egészségügyben dolgozó szakemberekkel folytatott beszélgetés után. Kiemelte: amennyiben a pénzügyi helyzet továbbra is pozitív lesz, akkor a tervezett 42 milliárd forintos kereten belül marad a hiány, sőt 1–1,5 százalék többletbevétellel lehet majd számolni. Legrosszabb esetben a tervezett hiány 5–10 milliárd forinttal léphető túl, de a számítások szerint ez maximum 47 milliárdot jelentene. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a tb-alapok második hónapja jó irányba tartó változása kevesebb negatív hír megjelenését eredményezi. Újságírói kérdésre Cser Ágnes felmentett OEP-főigazgatóval kapcsolatban Frajna Imre elmondta, hogy „kellemetlen örökség tulajdonosaként” került az ügybe; Cser Ágnes részére az OEP-nek ki kell fizetnie tízmillió forintos járandóságát (elmaradt bért, végkielégítést); a Miniszterelnöki Hivatalnál pedig meg kell tenni azokat az intézkedéseket, amelyek később kizárják a hasonló helyzeteket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.