Élő közvetítés
Magyarország
ÉLŐ
Svájc

Megépülhet az északi híd

Szabó226Jezsó
1999. 11. 03. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte biztos, hogy az állam három év múlva kezdi meg az M0-s körgyűrű északi hídjának építését, ezért Újpest és Óbuda önkormányzata nem gördít akadályt az autóút továbbépítése elé – tájékoztatták lapunkat az érintett polgármesterek. Az országos és helyi környezetvédő szervezetek viszont ragaszkodnak korábbi álláspontjukhoz, sőt további perekkel fenyegetnek. – Győztünk az M0-s vitában – jelentette ki lapunknak Derce Tamás, Újpest polgármestere. Elmondta: a körgyűrű múlt héten átadott mintegy 3 kilométeres északi szakaszának forgalomba helyezése ellen nem fellebbeznek, sőt várhatóan a közlekedési tárca ellen korábban indított perüket is visszavonják. Mint ismeretes, a Közlekedési Főfelügyelőség az önkormányzat hozzájárulása nélkül adta ki a forgalombahelyezési engedélyt. Amennyiben az Állami Autópálya-fejlesztő és Kezelő Rt. jövő év végéig nem szerzi be az útépítéshez szükséges szakhatósági hozzájárulásokat, a most átadott szakaszt 2001. január elsején lezárják – közölte Derce Tamás.A IV. kerület első embere megelégedéssel fogadta Manninger Jenő minapi levelét, amelyben a közlekedési tárca politikai államtitkára megerősítette az M0-s Duna-híd állami beruházásban történő megépítésének szándékát. A szükséges engedélyek beszerzése után akár 2003 elején megkezdődhet a hídépítés – reméli a polgármester. Tarlós István, Óbuda polgármestere mindehhez hozzáfűzte: immáron ők sem ragaszkodnak az aquincumi híd elsőségéhez. Csupán két feltételt szabnak az illetékeseknek: az M0-s egy ütemben épüljön meg a Bécsi útig, továbbá az autóút nyomvonala ne kerüljön „túl közel” a békásmegyeri lakótelep házaihoz. Tarlós szerint körgyűrűügyben már semmi nem múlik a polgármestereken, most az államon a sor. Az önkormányzatokkal szemben a Levegő Munkacsoport a tervezett híd miatt is perre megy a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség ellen – mondta lapunknak Lukács András, a civil szervezet elnöke. Szerinte az új folyami átkelőhely nemcsak a Duna–Ipoly Nemzeti Parkot, hanem Budapest ivóvízbázisát is veszélyezteti, valamint környezetvédelmi szempontból rontja a főváros északi területének helyzetét. Kijelentette: régen elmúlt már az az időszak, amikor a fejlődés motorját az autópálya- és az útépítés jelentette. Az embereknek ugyanis nem kell az egészségükre ártalmas beruházás. Hozzátette: az aquincumi közúti átkelő ötletét is ellenzik, amely helyett a tömegközlekedés fejlesztését szorgalmazzák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.