Somogyi elfogadja a meghívást

Villányi Károly
1999. 11. 03. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megfigyelési bizottság holnapi ülésén meghallgatja Somogyi Tamást, Nikolits István egykori titokminiszter volt hivatalvezetőjét, valamint Csókás Andrást, aki a közérdekű bejelentéseiről elhíresült Lakatos Miklós elhárítótiszt hivatali felettese volt. Czégé Zsuzsát már sokadszor várja a grémium, de vélhetően a Xénia-láz egykori producere most sem tesz eleget a meghívásnak. A bizottság ugyanakkor megkezdi a jelentés elveinek megbeszélését is.Kosztolányi Dénes, a testület fideszes elnöke arra vár választ Somogyi Tamástól, hogy tudomása szerint milyen tevékenységet folytatott a Pinpoint Kft., és mit tett, amikor Lakatos Miklós a cég működésével kapcsolatos aggályait írásban juttatta el Ni-kolits István hivatalához. Somogyi Tamás – aki lapunknak jelezte, hogy holnap eleget tesz a bizottság meghívásának – ezzel kapcsolatban a Napi Magyarországnak korábban elmondta: amint áttanulmányozta Lakatos Miklós bejelentését, rögtön vizsgálatot rendelt el. Hozzátette: ezzel egy időben javaslatot tett arra, hogy a tényfeltárás befejezéséig a szakszolgálat függeszsze fel együttműködését a Pin-point Kft.-vel. Megjegyezte, hogy tudomása szerint ez meg is történt. Somogyi arról nem tudott nyilatkozni, hogy mi lett a vizsgálat eredménye, mivel a kormányváltást követően nem rendelkezik az üggyel kapcsolatban információkkal. Az ügy kapcsán egyébként akkor szóvá tette azt is, hogy véleménye szerint a kormányváltáskor nem volt megfelelő az átadás-átvétel lebonyolítása. Demeter Ervin nemzetbiztonsági államtitkár erre reagálva ugyanakkor leszögezte, hogy az átadás-átvétel megtörtént. – Véleményem szerint egyelőre nincs szükség újabb meghallgatásokra, így a bizottság holnap elkezdheti a jelentés főbb elveinek a megbeszélését – közölte Kosztolányi Dénes. Kiemelte: Czégé Zsuzsa, a Xénia-láz volt producere – akinek felkérésére Bédi Csaba, a Köztársasági Őrezred tisztjeként megbízta Faragó Lajos magánnyomozót, hogy gyűjtsön kompromittáló információkat Pokorni Zoltánról – idáig nem jelent meg a bizottság előtt, és erre most is igen kicsi az esély. Kosztolányi szerint azzal, hogy Keleti György (MSZP) az ügyészségen eljárást kezdeményezett, végső soron saját párttársait jelentette föl. Megjegyezte: Keleti csupán a bizottság munkájának lassítására törekszik, és a testületet a közvélemény előtt hiteltelenné kívánja tenni. Mint ismeretes, Keleti György ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a megfigyelési ügy kapcsán. Szerinte az ügyet vizsgáló parlamenti bizottságban a megnyilatkozásokból egyre inkább az szűrhető le, hogy nem a tényeken és a dokumentumokon alapuló jelentés készül, hanem ezeket figyelmen kívül hagyó politikai döntés, amely nem vonja majd kétségbe a kormányfő szavahihetőségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.