időjárás 18°C Medárd 2023. június 8.
logo

Ügynökség a dopping ellen

K.B.
1999.11.02. 23:00

Úgy tűnik, hogy semmi sem áll útjába a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség létrehozásának, amely koordinálná a sportban tiltott szerek ellen irányuló erőfeszítéseket. A gondolat évekkel ezelőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság berkein belül vetődött fel, és hathatós támogatást kapott ebben az évben az Antidopping Világkonferenciától. Az elképzelés az Európai Unió sportminisztereinek Finnországban tartott találkozóján öltött formát. A miniszterek megállapodtak abban, hogy a NOB javaslatára a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget november 10-én Lausanne-ban alakítják meg. A végleges megállapodást az EU és a NOB között tegnap hozta tető alá a NOB elnöke, Juan Antonio Samaranch és az EU megbízottja a svájci Lausanne-ban. A tervek szerint az ügynökséget alapítványként jegyzik be, és ideiglenes székhelye Lausanne lesz. A szervezet központjának végleges helyszínéről majd a sport-, állam- s kormányközi szervezetek által paritásos alapon létrehozott elnökség dönt. A sportminiszterek hangsúlyozták, hogy az Európai Unió ragaszkodik az ügynökség szigorú függetlenségéhez, és az egységes szabályozás megteremtéséhez, ami alapján munkatársai végezhetik világszerte a doppingteszteket. A tervek szerint a doppingteszteket a nem olimpiai sportágakra is kiterjesztenék. A NOB kezdeti támogatásként 25 millió dollárt ad, az Európai Unió hozzájárulása még kérdéses.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.