Új erőmű alapkőletétele

Mayer György
1999. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A debreceni új, kombinált ciklusú erőmű tegnapi ünnepélyes alapkőletételével hivatalosan is megkezdődött a 17 milliárd forintos beruházás. Konrad Kreuzer, a Bayernwerk Hungaria Rt. igazgatóságának elnöke, a beruházócsoport képviseletében, Kósa Lajos debreceni polgármester társaságában helyezte el az erőmű alapító okiratát a frissen betonozott alapba. A tervek szerint jövő év novemberében befejeződő építkezés után az új erőmű a régió áramellátása mellett 30 ezer fogyasztónak, ipari üzemnek és intézménynek fog hőellátást is biztosítani. Mint az első ilyen kombinált típusú hazai erőmű – ahol a gáz- és a hőturbina egy tengelyen van – a Titász regionális áramszolgáltató számára fog villamos energiát termelni, biztosítva energiaszükségletének 15 százalékát. Konrad Kreuzer jelezte: ez lesz az első olyan erőmű, amely a villamos energiát nem az MVM Rt.-nek fogja eladni, hanem közvetlenül egy regionális áramszolgáltatónak. Az erőmű villamos oldali teljesítménye 95 megawatt, a hőoldali pedig 70 megawatt lesz. Az erőműben alkalmazott csúcstechnológiának köszönhetően a rendszer 80 százalékos hatásfokkal üzemel majd, lényegesen csökkentve a légszennyezést is. Az építkezésen a Deutshe Babcook Anlagen GmbH fővállalkozónak és a magyar alvállalkozóknak közel 300 munkása dolgozik majd, akiknek mintegy 80 százaléka magyar munkavállaló lesz. A beruházáshoz szükséges tőke 20 százalékát a német befektetők adják, a többit – hitelként – a frankfurti székhelyű Kreditanstalt für Wiederaufbau Frankfurt, valamint a luxemburgi székhelyű Európai Beruházási Bank biztosítja. – Ezzel a beruházással hozzájárulunk a kelet-magyarországi régió gazdasági fejlődéséhez, kifejezve bizalmunkat Magyarország mint beruházási helyszín iránt – hangsúlyozta a Bayernwerk Hungaria Rt. igazgatóságának elnöke.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.