Vadászati etika és kulturáltság

R égebben sok szó esett a vadászatról az újságokban, az elektronikus sajtóban, no meg a propagandisztikus célt szolgáló brosúrákban. Nyilván így lesz ez a jövőben is, bár az Országgyűlés megalkotta a régóta várt törvényt a vadvédelemről, -gazdálkodásról és a vadászatról. A törvény egyik fontos feladata a vadászati kultúra magasabb szintre emelése. Ezt a feladatot annál inkább hangsúlyozni kell, mivel a magyar vadászatnak nemcsak be kell majd illeszkednie az Európában kialakuló értékrendbe, hanem hozzá kell járulnia a múltbeli értékcsorbulás kiküszöböléséhez. A kultúra az emberiség által történelmi fejlődése során létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége. De mi a vadászati kultúra? Lehet-e, kell-e egyáltalán külön vadászati kultúráról elmélkedni? Egy nemzet társadalmában szükségszerűen rétegződés következik be, aminek kiváltó okai rendkívül sokfélék. Az anyagi és szellemi tényezők együttes hatására végbemenő társadalmi fejlődés egyben a civilizáltság színvonalának fokmérője. Ezt a színvonalat nemcsak a technikában elért haladás befolyásolja – bár jelentősége kétségtelen –, hanem fontos szerepet játszanak benne a szellemi, erkölcsi és anyagi tényezők egyaránt. Mindebből következően a társadalom különféle csoportjainak vannak vagy lehetnek sajátos vonásokkal telített kultúrái, amelyek éppen ezért egyben jellemzői is egy-egy közösség magatartásának. A sokféleképpen tagolt egyetemes kultúra egyik összetevője a vadászati kultúra. De maga a vadászati kultúra sem egységes: differenciálódása szorosan összefügg a történelmi, gazdasági és társadalmi hatásokkal. Ez pedig elkerülhetetlenül befolyásolja a vadászati etika alakulását is. A vadászati kultúra az idők folyamán nemzetközi szinten túlságosan is színessé vált. Bennünket elsősorban természetesen az érdekel, milyennek kell, kellene lennie a fejlett európai országok vadászati kultúrájába illeszkedő magyar vadászati kultúrának. A vizsgálódásnak azért kell az európai térségre kiterjednie, mert a népsűrűség, az intenzív mező- és erdőgazdálkodás, valamint a technikai forradalom következtében Európában jelentős mértékben csökkent a vadállomány, ami következményekkel jár a vadgazdálkodást és a vadászatot illetően. A vadászat – gazdasági jelentősége mellett – modern világunkban alapvetően sportjellegű tevékenység. Nemcsak egyszerűen testmozgás, hanem a természet világában, a szabad levegőn végzett testmozgás. Nemcsak természetjárás, hanem vadászati tevékenységgel bővült természetjárás. Ám szükségképpen vadpusztítással jár együtt. A hús szerte a világon fontos része az élelmiszer-szükséglet kielégítésének. E szükséglet kielégítésébe azonban a vadászat csak kellően ellenőrzött mértékben és kulturált módon kapcsolódhat be. Egyébként a menekülés lehetőségétől meg nem fosztott vad lelövése sokkal humánusabb, mint az olyan állatok megölése, amelyek az embernek teljesen kiszolgáltatottan, a menekülés lehetőségétől megfosztva élik életüket addig, amíg gazdájuk meg nem öli őket. Vadászat természetesen nem lehetséges vad nélkül. A mai vadállomány azonban már nem azonos az erdők-mezők hajdani vadvilágával. Mai viszonyok között a természetben szabadon élő vad is emberi ellenőrzöttség alatt áll. Különösen a nagyvad (szarvas, dám, őz, muflon) életviszonyainak alakulását, szaporodását, fejlődését, egészségének állapotát kísérik állandó figyelemmel, s gondoskodnak állományuk fennmaradásáról. Nagyrészt ez a helyzet az apróvad (nyúl, fácán, fogoly, vadkacsa stb.) esetében is, sőt az apróvadállomány jelentős részét tenyésztőtelepeken, a fiókák százezrével történő keltetésével „állítják elő”. Abban, hogy erdeinkben és mezőgazdasági területeinken – a műszaki forradalom következményei, a gazdálkodó szervezetek profitorientáltsága s általában az anyagi haszonszerzés szinte gátlástalan megnyilvánulásai ellenére – még mindig van vad, éppen a tervszerű vadgazdálkodási és vadászati gondoskodás játszik igen nagy szerepet. A kulturált vadászati tevékenység széles körű ismereteket tesz szükségessé. Nélkülözhetetlen az alapos tájékozottság a vadászati lehetőségekről, módokról és eszközökről, a fegyverekről és a lövés technikájáról, a fegyver kezeléséről, a vad biológiai felépítéséről, életmódjáról, szokásairól, a vadászterületről, a vadgazdálkodásról, az időjárási viszonyok hatásáról és a természet jelenségeiről, valamint mindezek összefüggéseiről. A természetben végzett, nagyfokú összpontosítást követelő mozgás avatja a vadászatot a társadalmilag is igen hasznos sportok egyikévé. Sohasem feledhető azonban, hogy a vadon élő állatvilág a természet része, amely pusztulófélben van. Az értelmes emberek szerencsére felismerték, hogy fel kell venni a harcot, s meg kell szervezni a hatékony védelmet a társadalmi szükségletek kielégítése érdekében a természet rendjébe való beavatkozás káros hatásai ellen. A természetvédelem az emberiség közös ügye, s a vadászatnak a természetvédelem fontos összetevőjévé kell válnia. A kulturált, fegyelmezett vadászat nem veszélyeztetheti a vadállományt, nem semmisíthet meg mindennél többet érő természeti értékeket. A vadászat nem lehet oktalan, értelmetlen vadpusztítás, hanem csakis az egészséges állomány fennmaradását biztosító s a természetvédelmi érdekekkel minden szempontból összehangolt vadgazdálkodás fontos része. A természetvédelem elsőbbsége mögött a vadászatnak háttérbe kell szorulnia. Minden vadásznak a természetvédelem meggyőződéses hívének kell lennie, s abban a tudatban kell végeznie tevékenységét, hogy nyilvánvaló érdekközösség áll fenn a természetvédelem és a vadászat között. A vadászatnak helyes irányba kell terelnie a vadász személyiségének alakulását. Jelentős szerepet játszik ebben a közelmúltban Párizsból hazánkba áthelyezett – s ezzel a magyar vadászat erényeinek elismerését kifejező – Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács, amelynek alapelvei szerint a vadászat elősegíti az élőlények megismerését, a szigorú önfegyelem gyakorolását, a természet jelenségeinek megfigyelését, az iránta való tisztelet érzésének kialakulását. Ez a tevékenység – a szükséges ismeretek mellett – nagyfokú fegyelmezettséget, önuralmat és sportszerűséget követel, s ezzel a jellemformálásnak, a nevelésnek is hasznos eszköze. A vadászatnak és minden vadásznak szükségképpen kulturáltnak kell lennie. No és akkor hogyan állunk a mai magyar vadászati kultúrával? A vadállomány nagysága és minősége nem meghatározója a vadászati kultúrának. Viszonylag nagy vadállomány mellett is lehet a vadászati kulturáltság kicsiny és fordítva. Különféle hatásokra változhat a vadállomány nagysága és minősége, a vadászati kulturáltságnak azonban mindig magas fokon kell állnia. Abban, hogy ez valóban így legyen, jelentős szerepet kap mind a vadászati jogi szabályozás, mind a szabályok szigorú betartásáról való gondoskodás. Nem szabad teret engedni a vadászati kulturálatlanság megnyilvánulásainak. Lévén a vadászni akarók száma igen nagy, a különféle vizsgabizottságok szinte futószalagon gyártották a megfelelő kultúrával nem rendelkező vadászokat. Közülük kerülnek ki azok, akik rendre megszegik a vadászati rendelkezéseket, akik nem sokat törődnek a vadászati etika követelményeivel, akik érzéketlenek a természetvédelem szükségességével szemben, akik lelövik a védett, sőt fokozottan védett állatokat, akiknek a gondolkodásmódjától idegen az állatvédelem írott vagy íratlan szabálya, s akik tevékenységének meghatározója kizárólag az elejtett vadak száma, a vadászrész megszerzése. S még valamire fel kell hívni a figyelmet. A vadászati kultúrának – éppúgy, mint általában a kultúrának – az anyagi oldala mellett van szellemi része is. A vadászat kulturáltságába a vadászok szellemi kulturáltsága is beletartozik. Persze felvethető, hogy a szellemi termékekhez való hozzájutás anyagi áldozattal jár. De nem menthetők fel azok a „vadászok” (s ilyenek bőségesen vannak), akik inkább naponta megisznak pár decit a sarki kocsmában, mintsem hogy vadászati irodalmi terméket vennének az italra fordított összeg viszonylag csekély részéért. Mint ahogy nem menthetők fel azok sem, akik anyagiak hiányára ugyan nem panaszkodhatnak, szellemi termékek tekintetében azonban rendkívül igénytelenek. A rideg valóság az, hogy a magyar vadászati szellemi kulturáltság jócskán elmarad a tőlünk nyugatra fekvő kultúrállamokétól. (Tisztelet a kivételnek.) Olyan hiányosságok tapasztalhatók, amelyeket mielőbb pótolni kell. Új vadászati törvényünk kimondja, hogy valamennyi vadon élő állatfaj pótolhatatlan része a Föld megújuló természeti erőforrásainak, valamint a biológiai életközösségnek. Esztétikai, tudományos, kulturális, gazdasági és genetikai értékek hordozója, ezért természetes állapotában meg kell őrizni a jövő nemzedékek számára. Cél továbbá a természet védelme, a vadállomány ésszerű hasznosítása. Nyilvánvaló, hogy mindezek szorosan összefüggenek egymással. S éppen ebben az összefüggésrendszerben kell kibontakoznia a magas színvonalú magyar vadászati kultúrának. A vadászat szabályozásával kapcsolatban azonban kérdőjelek is felmerülnek. V alóban megvalósul-e a vad védelme, nem szenved-e csorbát a természetvédelem? A vadászat elanyagiasodása, a gazdasági (kereskedelmi) szempontok érvényesülése joggal támaszthat kételyeket. Mindenesetre sok múlik majd az ellenőrzés hatékonyságán. De vajon megvaló-sul-e olyan ellenőrzés, amely – bárki legyen is a vadászterületek tulajdonosa vagy kezelője – képes lesz megakadályozni e területek kizsigerelését, biztosítani a vadászat ésszerű keretek között tartását, valamint a valóban indokolt mértékű vadászati tevékenység kulturáltságát? Vadászati törvényünk a vad védelmére és a természetvédelemre helyezi a hangsúlyt. Utolsóként említés történik a vadállomány „ésszerű hasznosításáról”, de nyilvánvalóan a vad- és természetvédelemmel szoros összefüggésben, ezek keretébe tartozóként, ebbe illeszkedőként. Ám ezzel a törvény olyan benyomást kelthet, hogy a szépen hangzó, helyeselhető elvek nem állnak teljes összhangban a profitérdekelt gazdasági társaságok haszonszerzési törekvéseivel.