Védelmi központ Solton

Beszedics Antal
1999. 11. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A paksi atomerőműtől légvonalban nem messze fekvő Soltra látogatott a napokban Gógl Árpád egészségügyi és Pintér Sándor belügyminiszter. Már korábban megszülettek a tervek egy egységes, általános katasztrófaelhárítási hálózat kiépítésére, kialakítására. Az úgynevezett bejárás során az egészségügyi miniszter elmondta, hogy elengedhetetlen a rendőrség, a tűzoltóság és a sürgősségi betegellátás egyidejű fejlesztése. A két szaktárca elképzelése megegyezik abban, hogy egy bázison működtessék ezeket a központokat. Így került a solti helyszínre a választás. Ehhez természetesen asszisztálnia kellett a város önkormányzatának is: egy ingyenes telket ajánlottak fel erre a célra, ahol majd a jövőben megvalósulhat a közel 200 millió forintot érő beruházás. A tervek szerint az ellátórendszer három mentőkocsival kezdené el a működését, továbbá ezen a helyen áll majd az a létesítmény is, amely 30-35 ezer ember – ügyelet melletti – orvosi ellátását fogja megoldani egy esetlegesen bekövetkező katasztrófa esetén. Megtudtuk, hogy 2000. március 1-jéig készül majd el az a modulterv, amelynek alapján az ország területén kiépíthetik a soltihoz hasonló 40 telephelyet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.