A magyarországi holtágak legtöbbje – és különösen a Tisza mellettiek, amelyek gyöngyfüzérszerűen helyezkednek el – még jelenlegi állapotukban is Európa vizes élőhelyeinek kiemelkedő értékét jelentik. Megőrzésük nemzeti érdek. A holtágakkal kapcsolatos problémák az utóbbi években rendkívüli mértékben megnövekedtek, a gondok felerősödtek. Ennek oka kettős: a holtágakat az utóbbi évtizedekben – különböző célokra – egyre fokozottabb mértékben vették igénybe: feliszapolódásuk az elmúlt 100-150 év után olyan mértékű lett, hogy hasznosíthatóságuk bizonytalanná vált. A kormányzat előtt álló feladatokat az Országgyűlés illetékes bizottságai is megtárgyalták.A holtágak területén rablógazdálkodás van, aminek következménye néhány éven belül a ma még létező természeti és gazdasági értéket jelentő vizek elvesztése. E holtágak azonban ma elsősorban az adott térség érdekeltjeinek használatában vannak. Értékük elsősorban a szűkebb térség számára hasznosítható.Az 1960-90 közötti évtizedekre tehető mind a mezőgazdaság nagyfokú kemizálása, mind a közvetlenül a holtágak partján létesített üdülőövezetek tömeges elterjedése annak felismerése nélkül, hogy ez milyen hatással lesz a holtágakra. Ezek, valamint egyes helyeken a tömeges víziszárnyas-nevelés, őshonos növénytársulások elpusztítása és tájidegen fajok telepítése együttesen súlyos károkat okozott.Egyidejűleg kellene tehát megoldást találni az elmúlt évszázad – de különösen az utolsó 35-40 év – során felhalmozódott, de csak az utóbbi 5-10 évben világossá vált vízminőségi és környezeti hátrányok, problémák felszámolására és az egész rehabilitációs folyamat finanszírozására.A szakértői vizsgálatok egyetértenek azzal a természetvédelmi szempontú csoportosítással, hogy alapvetően az alábbi holtágtípusok különböztethetők meg. Első és talán legfontosabb csoportjuk – amit a természetvédelmi szakemberek „szentély” típusú holtágaknak neveznek – természeti értéküknél fogva állami tulajdonban tartandók, kezelésükkel pedig a Környzetvédelmi Minisztérium (KÖM) területileg illetékes szervezetét kell megbízni. Másik csoportba tartoznak azok a holtágak, amelyeknek csak egy része, szakasza képvisel kiemelkedő természeti értéket, többi területükön a különböző hasznosítási formákat összehangoló, úgynevezett „bölcs hasznosítás” folyhat. Harmadik csoportként a természeti értékek szempontjából „értéktelen” holtágak határozhatók meg. Ezek jóléti, rekreációs hasznosítása célszerű, de gazdasági hasznosításuk is szóba jöhet, amelyet az állam gazdasági célú támogatási konstrukcióival a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve a KÖM támogathat. A negyedik az esetleg megszűnő, gazdasági célra is alkalmatlan holtágak csoportja, amelyek egyéb hasznosítása, ha költséges is, de nem kizárt.Az eddigi vizsgálatok rávilágítottak arra a tényre, hogy a holtágak megmentése csak konkrétan és egyidejűleg történhet. A helyi „erőknek” fel kell ismerniük érdekeiket, majd azok ütköztetésével helyben konszenzust találni, amely a holtág további sorsának alakulásához vezet. Ez alól csak azok a holtágak, holtágrészek a kivételek, amelyek olyan természeti értékkel rendelkeznek, amelyek megőrzése nemzeti érdek. Itt az állam érdekérvényesítő szerepének kell megjelennie.Mindezek alapján született a felismerés: az államnak meg kell határoznia a holtágak hasznosítási formáinak kereteit, s megmentésük érdekében megteremteni a finanszírozási konstrukciókat, amelyek alapján támogatható a rehabilitáció. A teljes egészében védettségre javasolt, úgynevezett szentély típusú holtágakat a Kincstári Vagyonkezelő Igazgatóság a területileg illetékes nemzeti parkoknak adná át vagyonkezelésbe.Hosszú ideig tartó előkészítő munka eredményeképpen a tárcaközi bizottság 1997. június 13-i ülésén első ütemben harminckilenc holtág szentély típusúvá nyilvánításáról döntött. A Duna-völgyi holtágak állapotfelmérése befejeződött. Ezután lesz mód az itteni szentély típusú holtágak kijelölésére és elfogadására.Azoknál a holtágaknál, amelyeknél a belvízbefogadás, a tározás, csapadékvíz-befogadás, záportározás vagy esetleg árvíztározási funkció is van – tehát valamilyen vízgazdálkodási feladatot is ellát a holtág -, a gazdálkodó szervezet létrejöttekor ezek prioritását figyelembe kell venni. A gazdálkodószervezet-alapítási lehetőségek jogi és közigazgatási szabályozásánál két olyan forma képzelhető el, amelyik a holtágfenntartó, illetőleg arra vállalkozó gazdálkodó szervezeteknél szóba jöhet: az egyik a vízgazdálkodási, pontosabban a vízi társulati forma, a másik a nonprofit típusú közhasznú társaság.A holtágak tulajdonosi viszonyai nagyon tarka képet mutatnak, egy-egy holtág területe több tulajdonos között oszlik meg. Gyakran bizonytalan a birtokhatár, a vízparti területeket felparcellázták, így szinte nem is maradt szabad part a közcélú hasznosításra és a fenntartási tevékenység végzésére. A magán-, az önkormányzati és az állami tulajdon egymás mellettisége a jellemző. Az állami tulajdon jelenlegi kezelője általában a területileg illetékes vízügyi igazgatóság.A kárpótlási árveréseken elkelt ingatlanok helyszíni kitűzése és birtokba adása 97 százalékban megtörtént, ezt a változást az ingatlan-nyilvántartáson 70 százalékban vezették át. Kedvezőtlenebb a helyzet a részaránytulajdon esetében. A mintegy 1,8 millió részarány-tulajdonosra vonatkozóan csak egymillió átvezetésre alkalmas határozat került a földhivatalhoz. Mindezek a folyamatok elsősorban a külterületi ingatlanokat, így a holtágak környezetét érintik. Az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett tulajdonosváltozáson túl az ingatlan-nyilvántartási térképek változásával is számolnunk kell az újonnan kialakuló ingatlanok miatt.A többi, nem szentély típusú holtág rehabilitációjának pénzügyi alapjai a fenntartására létrejött és arra vállalkozó társulat tagi hozzájárulásaiból, valamint az állami támogatásból adódhatnak össze. A Pénzügyminisztérium indokoltnak tartja, hogy a tulajdonviszonyok tisztázása és a holtágak teljes körű felmérése után határozzák meg a konkrét hasznosítási, rekonstrukciós feladatokat, prognosztizálják a teljes ráfordítási igényt, azok ütemezését, alakítsák ki pontosabban a finanszírozási konstrukciót.A természetvédelemnek alapvetően nem az ember által létrehozott és szabályozott rendszerek védelme, hanem az evolúció által létrejött önfenntartó és önirányító, önszabályozó rendszerek megóvása, helyreállítása a tárgya. A vizes élőhelyeink a földfelszín térben lehatárolható olyan egyedi, unikális részei, amelyeknek máig megőrzött természeti jellege van; nemzetközi jelentőséggel bíró, jellegzetesen magyar tájat alkotnak.
origo.hu
A baloldal ismert „vörös bárója” a Tisza Párt pénzeszsákja
