Cián és cinizmus

A Kárpát-medence – határok ide vagy oda – szerves ökológiai egységet képez. A folyók nem veszik figyelembe az Alföld közepén leszúrt, színes határpóznákat, visszafelé sem igen fordulnak. De mi van akkor, ha méreg kerül egy folyóba? A Tiszát sújtó ökológiai katasztrófa is rámutat: itt egy évtizedek óta rendezetlen, regionális környezetvédelmi kérdésről van szó, amely most már nem csak fenyeget a katasztrófával, s amely egy egész országcsoportot érint. Nem véletlenül látogat hazánkba az EU környezetvédelmi biztosa, hiszen a modern Európa alapjait éppen a regio-nalizmus és a katasztrófák gondos kiküszöbölése jellemzi. Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy a jelöltek közé került felelőtlen kútmérgezőket a jövő Európájának részeként könyvelje el – anélkül, hogy tájékozódna az esetleges változtatások feltételeiről.Magyarországon a természeti csapás mértékét tekintve igen visszafogottan reagáltak a történtekre. A hallgatás oka talán az, hogy még fel sem fogtuk, mi történt. A szer-biai szakasz, „Titel, ahol a Tisza a Dunába szolgál”, igen messze van a Tarpa környéki Szamos-torkolattól, ám a szerb környezetvédelmi miniszter mégis kijelentette: „A Tiszát meggyilkolták. Teljes a katasztrófa.” Akadtak viszont, akik az első pillanattól kezdve nem tudták vagy meg sem akarták érteni azt, hogy mi történt. Többek között az ökológiai csapásért – részben – felelős ausztrál aranybányász cég, amely tegnap még azt is kétségbe vonta, hogy valóban a a cián okozta az irdatlan pusztulást. Cinizmusban még őket is felülmúlja az Australian Financial Rewiew, amely február 12-i számában azt írta a Szamost és a Tiszát sújtó kárról, hogy a cián az emberi szervezetnek amúgy is szükséges. Csak javasolni tudjuk, hogy aki így véli, az fogyassza is el egészséggel a teljes rá jutó ciánmennyiséget, s lehetőleg azét a több százezer emberét is, akit ez a kataszrófa csak első körben érinteni fog. Még nem kerültek a felszínre a mélyben megmérgeződött haltetemek, fogalmunk sincs, miként hat a méreg a vegetációra, és hogy a bomló tetemek fertőzése és a túlélő, ám a mérgező folyóból ivott vagy abban honos állatok a biológiai lánc részeseiként mennyiben károsítják, mérgezik egymást, és mondjuk ki: a lánc végén, kikerülhetetlenül, az embert.A nemzetközi jog számos rendelkezése mutat rá, hogy szokásjogként is elfogadható alapelv, amit az 1972-es stockholmi környzetevédelmi konferencia fogalmazott meg: az államok az ENSZ-alapokmányok és a nemzetközi jog elveivel összhangban felelősek a területükön kifejtett tevékenységért, ha az más államok területén okoz károkat. Románia az első perctől kezdve tagadni próbálja a katasztrófa valós méreteit, nem véletlenül, hiszen a legelső lépés éppen az állami felelősség kérdésének megállapítása. Magyarország és Románia is tagja az 1994-es szófiai konvenciónak, amely a vitarendezési eljárást rögzíti, s bár a magyar fél sürgetése ellenére egyelőre nincs olyan kétoldalú megállapodás, amely kimondottan kártérítésre vonatkozó egyezményt tartalmaz, igen széles jogi háttér áll rendelkezésre egy esetleges kárigény benyújtására. Persze, először hitelt érdemlően meg kell állapítani, ki a felelős. Figyelemre méltó, hogy tíz év alatt ez a sokadik súlyos szennyeződés, ami Romániából érkezik magyar területre.A példátlan környezeti katasztrófa visszafordíthatatlan károsodást idéz elő a Felső-Tisza vidékén – most már csak azért tehetünk valamit, hogy a jövőben az effajta csapások elkerülhetőek legyenek. S ehhez végképp szakítani kell a rablógazdálkodással, a „gagyi” technológiák titkos bevetésével, az Európából kitiltott méreggyárak telepítésével.