Javuló forgalom a BÉT-en – Wall Street-i hatás alatt a tőzsdék

2001. 10. 07. 9:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eredményes hetet tudhatnak maguk mögött azok a befektetők, akik kockáztattak és a hét elején vásároltak részvényeket a tőkepiacokon. A Federal Reserve Nyíltpiaci Bizottságának keddi döntése, mely 0,5 százalékos kamatláb-csökkentésről szólt, nem lepte meg a befektetőket. Budapesten, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, úgy követték az árak az amerikai és európai megugrásokat. A magyar tőzsdét az utóbbi hónapokban csak a felvásárlások tudták felrázni (ezen a héten sem maradt el ez a hatás), ezúttal a vételi oldal erősödése meghozta gyümölcsét, így a BUX 271 pontos növekedéssel zárta a hetet.

Hétfő: Minimális árfolyam ingadozás volt jellemző a hónap első üzleti napján Budapesten. A BUX 12,04 pontos emelkedést produkálva 6185,96 ponton zárt. A forgalom a korábbi 8 milliárd forintos szintről 4,6 milliárd forintra esett vissza amit az elemzők a nemzetközi hangulat bizonytalan mivoltával magyaráztak. Különösebb árváltozásokat nem vehettünk észre, a korábbi hét emelkedési folyamata továbbra is meghatározó, bár a nemzetközi tőzsdéken inkább hanyatlás volt a jellemző. A blue chipek sorából egyedül az OTP ára zárt negatív előjellel, 13.255 forinton zárt. A banki papírok annak ellenére gyengültek 2,5 százalékot, hogy a társaság elnök-vezérigazgatója Csányi Sándor bejelentette, hogy még a héten döntés születhet a szlovákiai IRB privatizációja ügyében. A nagyobb forgalmú papírok közül kiemelendő a Matáv és a Mol. A távközlési részvények 1,9 milliárd forintos forgalmat bonyolítva 1,1 százalékot drágultak, míg az olajipari cég papírjai 1,3 milliárd forintos adás-vétel után 2,15 százalékot javítottak árukon. A Richter értéke 1,3 százalékot, míg a TVK 0,2 százalékot erősödve fejezte be a napot.

Kedd: Tartós emelkedést és forgalom-növekedést mutatott a hét második kereskedési napján a BÉT. A BUX tovább növelte távolságát a 6000 pontos határtól és zárásra 97,10 ponttal előző értékétől 6283,06 ponton hagyta el a tőzsdetermet. Közel nyolcmilliárd forintos forgalom során a vezető részvények többsége drágult, ez alól csak a Richter volt kivétel, mely papír ára nem változott. A forgalom egyharmadát az OTP-re kötött üzletek adták, ami nem volt meglepő, hiszen mint hétfőn Csányi Sándor a bank elnök-vezérigazgatója is megerősítette közel a szlovák IRB Bank privatizációjának lezárása, melyen az OTP feltehetően sikerrel vesz részt. A banki papírok árát tovább növelte a nemzetközi számviteli szabályok szerint kiadott első féléves nyereség kimutatás. Az OTP Bank Rt. 2001. első félévében 25,2 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el a nemzetközi számviteli szabályok alapján készült, nem auditált kimutatás szerint. A konszolidált nyereség 27,7 százalékkal haladja meg a 2000 első félévit. A kedvező hírek hatására a bank papírjai 3,4 százalékkal erősödtek ás 13700 forinton zártak. Az OTP-t követte a Matáv 15 forintos és a Mol 25 forintos emelkedéssel.

Szerda: Változatlanul optimista trend uralta a magyar tőzsdét a hét közepén is. A már harmadik napja emelkedő BUX kisebb ingadozás után 6294,14 ponton zárt, ami 11,08 ponttal volt magasabb, mint a kedden regisztrált érték. A forgalom mutatója öt milliárd forintot jelzett ami ugyan kevesebb mint a korábbi napok átlaga. A kereskedés egyetlen pozitív jelű mozgatórugója a Mol volt. A PKN Orlen privatizációs híre kapcsán a Mol részvényeit vették a legtöbben a piacon. Az olajipari papírokból árfolyamértéken számítva 2,2 milliárd forintnyi cserélt gazdát és áruk 200 forinttal 4500 forintra javult. A Mol-t egyébként a lengyel privatizációs események és a gázüzletág esetleges eredményes értékesítése következtében a Credit Suisse First Boston (CSFB) az eddigi tartás minősítést, vételre módosította. A CSFB szerint a Ruhrgas kedden bejelentett érdeklődése megerősítette a céget abban a hitében, hogy a tranzakció még az év vége előtt lebonyolítható lesz. A bank szerint ha a gázüzletágat a CSFB által becsült ársáv alsó végén, vagyis a 106 milliárd forint körüli könyv szerinti értéken adják el, az is erős növekedési potenciált jelent a részvény értékében. Tovább növelte a piac optimista hangulatát az, hogy a szlovák privatizációs minisztérium javasolta az OTP által az IRB-re tett ajánlatának elfogadását. A hírre az OTP ára nem úgy reagált mint azt várni lehettet, azaz 100 forintot gyengült, de lassulást jelzett a Matáv (-11 forint) és az Egis (-135 forint) is.

Csütörtök: Ha még nem lett volna a héten elég bizonyíték a rossz hangulatra, akkor azt a csütörtöki nap során megszerezhették a befektetők. A BUX kisebb nyitáskori csökkenés után néhány hullám segítségével folyamatosan emelkedett. A napközbeni ingadozás ellenére a BUX elérte a 6500 pontos határt is, de erről a pontról visszakorrigált és 6413,70 ponton (+1,9 százalék) zárt. A forgalomi összesítő szerint az adás-vételek közel 10,5 milliárd forintos szintet értek el. A legnagyobb érdeklődés az OTP, a Mol és a Matáv papírok iránt volt. A blue chipek közül drágulást az OTP, Matáv, Richter trió vezette. A banki papírok 400 forinttal, a távközlési részvények 27 forinttal, míg a gyógyszergyári cég kurzusa 485 forintot javultak. A Richter árát nagyban befolyásolta az a hír, hogy a társaság oroszországi gyárában, a Farmogradban beindult a tablettázás. Hasonlóan drágult a másik gyógyszeripari cég az Egis árfolyama is, mely papírokért záráskor 145 forinttal adtak többet mint szerdán. A korábbi napok megugrása után lefelé mozgott a Mol (-110 forint) ára amit korrekcióval magyaráztak a szakértők. A kiskapitalizációjú részvények sorából meglepetést okozott a hételején még zuhanó Phylaxia (+9 forint), a Graphisoft (+89 forint) és a Fotex (+15 forint). A Garphisoft a nemzetközi szokásoknak megfelelően csak tőzsdezárás után adat közzé profit warningját, így a cég részvényeinek árát már nem határozták meg a negatív hírek. A Graphisoft publikációja szerint negatív lehet idén a társaság pénzügyi és rendkívüli tételeket tartalmazó nettó eredménye.

Péntek: Nem érződött a gyengülő nemzetközi tőkepiaci hangulat a magyar tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján. Miközben a nagy nyugat-európai és amerikai piacokon gyengülést mutattak az árfolyammutatók addig a BÉT-re továbbra is a drágulás volt jellemző. Igaz, hogy a növekedés üteme lelassult, de a BUX értéke 42,9 százalékot növekedett. A vezető részvények többsége drágult, ez alól csak a 95 forinttal lassuló Mol volt kivétel. Erősödést mutatott a Matáv (+9 forint), az OTP (+300 forint), a Richter (+305 forint) és a TVK (+60 forint). A várakozásoknak megfelelően – a csütörtöki profit warning után – gyengült a Graphisoft (+29 forint), a BorsodChem (-40 forint) és a többnapos emelkedés után korrigáló Zalakerámia (-20 forint). A nap pozitív meglepetését a Synergon okozta 42 forintos drágulásával. Elemzők a hétvége utáni hétre további javuló trendet jósoltak amit azzal magyaráztak, hogy az utóbbi napokban megjelentek a külföldi vevők, így az erősödés ideig-óráig kitarthat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.