Mercedest fog gyártani a Rába

Jelentős hatékonyságnövekedést ért el a Rába Járműipari Holding Részvénytársaság az elmúlt három hónap során. A társaság vezérigazgatója Steiner László a harmadik negyedéves adatok ismertetésekor kiemelte, hogy a Rába célja, hogy alkalmazkodjon az új piaci környezethez, így egy teljesen megfrissülő stratégiát kellett hogy kialakítsanak. A folyamat egyik része a takarékossági, költségcsökkentési program mely a terveknek megfelelően haladt, míg a másik cél a növekedésre történő felkészülés ami javában folyik a társaságon belül.

2001. 11. 08. 13:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A júliustól-szeptemberig tartó időszak alatt a Rába 573,5 millió forint nettó eredményt ért el, ez az érték csak a tavalyi azonos időszakban mért eredmény 17,61 százaléka. A belföldi értékesítésből származó árbevétel 16,516 milliárd forint lett, ami 6,9 százalékos csökkenés, az előző év első kilenc hónapjához viszonyítva.

A társaság gazdálkodási adatainak ismertetésekor a Rába vezérigazgatója kiemelte a jövőbeni terveket, melyek között kiemelt fontosságú a DaimlerChrysler (NYSE DCX) német-amerikai gépjárműipari holdinggal kötendő stratégiai és közös vállalati szerződés.

A világhírű cég és a győri vállalat között még ebben az évben létrejön a megállapodás melynek keretében, Nyugat-Magyarországon kezdik el gyártani a Mercedes-Benz Actros típusú haszongépjárműveit.

Az Acros modellről annyit érdemes tudni, hogy mind rövid, mind hosszú felépítménnyel dobják picra, azonban vélhetően a hazai gyártás során a rövid összkerék-meghajtású (offroad) típus kerül le a győri gyártósorról. A Rába menedzsmentje részben a Honvédségi Tenderre való részvétel egyik alapkövének szánja az Actrost, de várhatóan más területeken történő felhasználásra is nagy igény fog mutatkozni. A Rába az új termékét várhatóan 2001. november 27-én mutatja be a nagyközönségnek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.