Előrelépés a szociláis tárcánál

Az európai uniós jogharmonizációval kapcsolatos feladatokat a Szociális és Családügyi Minisztérium elvégezte 2001-ben, a tárcát érintő szociális és foglalkoztatási, valamint a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos fejezetek tárgyalását ideiglenesen lezárták - nyilatkozta Harrach Péter szociális és családügyi miniszter az MTI-nek.

MTI
2001. 12. 30. 11:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter a tárca elmúlt évben végzett tevékenységéről szólva elmondta: a szociális törvény módosításával megvalósulhat az idős és fogyatékos emberek személyközpontú, lehetőség szerint saját családjukban történő ellátása.

Hozzátette: több tárca összefogásának eredményeként lendületet kapott az elmúlt évben az akadálymenetesítés és a fogyatékosok foglalkoztatási rehabilitációja is.

Harrach Péter szerint a 2001-ben megvalósított, összességében 15,9 százalékos nyugdíjemelés is hozzájárult ahhoz, hogy a kormánynak négy év alatt sikerült pótolnia az ellátások korábban elszenvedett értékvesztését.

A nyugdíjreformról szólva a miniszter kifejtette: a tárca dolgozik azon, hogy a tisztán biztosítási alapú kassza mellett megjelenjen a szociális kassza is, amelyből az alacsony jövedelemmel, kevés szolgálati idővel rendelkezők számára biztosítanának megfelelő ellátást.

A miniszter hangsúlyozta: a szociális ágazatban dolgozók bérét egy év alatt, korábban nem látott mértékben megemelve rendezték.

Ugyanakkor jelezte, hogy a területen dolgozók fizetését tovább kell emelni, mert a nemzetgazdaság többi ágához képest nagyon alacsonyak a bérek a szociális szférában.

Harrach Péter szerint a minimálbér 40 ezer forintra emelése javított a legalacsonyabb jövedelmű családok helyzetén, és a tárca 2001-ben is 13. havi kiegészítő családi pótlékban részesítette az ellátásban részesülőket.

A miniszter kiemelte azokat a közmunka programokat, amelyeket teljes egészében vagy részben romák számára írtak ki. Sikeresnek nevezte az ugyancsak romáknak indított szociális földprogramot is.

A családi pótlék és a gyermekek után járó adókedvezmény összegének jövő évi változatlanságára vonatkozó kérdésre válaszolva Harrach Péter közölte: a kormány, a kétéves költségvetés egészét véve, jelentős összeget fordított az adókedvezmény és a kiegészítő családi pótlék emelésére 2001-ben.

Hozzátette: folyamatosan emelkednek a jövőben is a családoknak járó támogatások, arról azonban később születik döntés, hogy mely ellátások milyen mértékben nőnek majd.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.