Dr. Somoly tanácsai

Mi a teendő abban az esetben, ha nagymama, bedőlve a Thürmer-féle idióta választási óriásplakátnak, egyfolytában arról kezd mesélni az unokáknak, hogy milyen jó is volt fiatalnak lenni a Kádár-érában? Mottó: nincs az a kérdés, amelyre ne lehetne fordított választ adni...

Dr. Somoly, plakátüzenet szakértőnk előremutató és minden ehhez hasonló problémát egyszer, s mindenkorra megoldó válaszkezdeményezései a választási kampány hordalékaként egyre nagyobb számban megjelenő fent említetthez hasonló demagóg ostobaságok kezelésére:

– Kedves, jobb sorsra érdemes családfők! A kérdés az, hogy mit is akar a nagymama: a Kádár János szintű figurák visszatérését, vagy csak a saját fiatalságára emlékszik a hatvanas-hetvenes évekből. Ezért javaslom önöknek, hogy az újabb thürmeri álnokság család előtti leleplezése előtt végezzenek előtanulmányokat a nagyi mesélőkedvét motiváló tényezőkről. Diszkréten kérdezzék ki például arról, hogy hány beat- és rockegyüttesre emlékszik vissza abból az időből, milyen koncertekre járt, és mit hallott az 1968-as diáklázadásokról, vagy hallgatta-e akkoriban a luxemburgi, vagy a Szabad Európa Rádiót. Meséltessék arról is, hogy a házibulik után részt vett-e az akkori fiatalok újabb találmányának, a diszkónak a megalkotásában. Kérdezzék ki, hogy az udvarlóival hozatott-e magának akkoriban jugóból Lee farmert.

Azt is tudják meg tőle, hogy ott volt-e azok között a fiatalok között, akik titokban végigröhögték az évente egyszer a tévében is elhangzó teljesen értelmetlen és a magyar nyelv szabályaihoz még nyomokban sem közelítő Kádár beszédeket. Kérdezzék meg tőle, hogy komolyan vette-e valaha a kommunista virulás olyan képtelenül hülye szóizzadmányait, mint a békeharc, az ellenforradalom, vagy negatív hős.

Azt is tudják meg, hogyan értékelte a többi olyan marhaságot, mint a káderkiemelés, az agitációs propaganda felelős, a kommunista szombat, és a szocialista embertípus. Vagy mit szólt ahhoz, hogy a melósok állítólagos érdekeit képviselő szakszervezeti titkárnak be kellett lépni a Magyar Szocialista Munkáspártba, amelyben a neve ellenére az úgynevezett kommunisták élvezték a legfelsőbb had-elvtárs korlátolt bizalmát. Kérdezzék ki arról is, hányszor nevette magát halálra, amikor az élcsapat prominensei képtelenek voltak helyesen kimondani, hogy szocializmus, proletár internacionalizmus, vagy pluralizmus.

Ha a nagyi ezeken az emlékeket jól kikacagta magát, nyugodjanak meg: nem a népirtó Jani bácsi plakátja hatott rá, hanem csak visszaemlékezett a fiatalságára: az első udvarlóra, a házibulikra, a beat koncertekre, az első csókra, az első szerelemre, amelyek mindegyike kibírta annak a mérhetetlenül ostoba rendszernek a lélekromboló hatásait. És ennek köszönhetően megszülethettek az utódok, akik szintén nem dőlnek be a politikai okokból lefogyott álpártvezér demagógiájának.