Válás olasz módra

Több hónapja készültek rá, a sajtó hetek óta ismételgette, s mégis: bombaként robbant a bejelentés, hogy Renato Ruggiero olasz külügyminiszter távozik posztjáról. Az uniós tagállamokat valósággal sokkolta ez a bejelentés, hiszen Ruggierót tekintették a közösségi politika letéteményesének – míg egyre nyilvánvalóbbá vált Silvio Berlusconi miniszterelnök „különutas” politikája.

Valószínű, hogy csak élezni fogja a helyzetet Ruggiero távozása Róma és az európaiak között – fogalmazott a Le Figaro. Brüsszel mindeddig óvakodott attól, hogy beavatkozzon történelmi partnere „belügyeibe.” Hangnemváltást jelez Romano Prodi kijelentése, melyben az Európai Bizottság elnöke arra figyelmeztetett, hogy egyfajta „kontinuitást” vár el hazájától. Nem véletlenül hangsúlyozta Hubert Védrine francia külügyminiszter sem, hogy milyen reményteli szerepet töltött be Európa (közös) politikájában Ruggiero.

A diplomácia boszorkánykonyhájában tájékozottabb elemzők egyértelműen azt vonják le e kijelentésekből: Brüsszel keményebb hangnemet üt meg ezután Itáliával szemben, mely az EU-tagállamok eminens tanulói közül egyre inkább a megátalkodott rossz tanuló szerepét kezdi játszani – érzékeltette a Le Figaro. Míg az EU egy magas rangú tisztségviselője azt fejtegette a lapnak, hogy az euróról szóló vita nem érinti az alapvető emberi jogok kérdését, így nem várható, hogy olyan szankciókat vezessenek be a szélsőjobbra tolódással is vádolt Olaszhon ellen, mint amit annak idején Jörg Haider Ausztriájával szemben alkalmaztak, a francia pénzügyminiszter már másképp fogalmazott. Laurent Fabius francia pénzügyminiszter ugyanis magyarázatot követelt Olaszországtól Ruggiero lemondásával kapcsolatban, szerinte szükségessé vált, hogy Róma „világossá tegye álláspontját az unióhoz való viszonyában”.

Ruggiero az euró bevezetése körül kirobbant viták során került olyan éles konfrontációba kormányának tagjaival, hogy távozásra kényszerült. A sajtó hasábjain folytatott polémiát Umberto Bossi, az Északi Liga vezetője kezdeményzete, aki az euró elleni kirohanása során az eurokraták jakubinus-diktatúrájáról írt, míg Ruggiero válaszában nekiment az egész olasz vezetésnek, így miniszterelnökének, Berlusconinak is, aki szerinte nem elég elkötelezett az európai építkezés mellett. Hallgatnia bölcsebb lett volna, hiszen ezzekl a nyilatkozattal már megpecsételte sorsát a kormányon belül.

Ez a fordulat már csak egy pont a hosszú ideje tartó olasz „eurodráma” végén, hiszen Róma Berlusconi hatalomra jutásától kezdve élezte viszonyát Brüsszellel. Berlussoni különutas politikájának része, hogy a légkört szennyező gázok emissziójának kérdésében inkább George Bush álláspontját osztja, épp úgy, mint az amerikai rakétaelhárító rendszer ügyében. Az ügy politikai vonzatait nehéz lenne nem észrevenni: a környezetvédelmi politika hangsúlyozása és az Amerika katonai hatalmát korlátozó törekvések egyaránt az európai újbaloldal sajátosságai. Márpedig jelenleg az EU-tagok meghatározó államait többnyire baloldali kormányok vezetik. Berlusconi markáns jobboldali politizálása szinte törvényszerűen vezetett oda, hogy most a Le Monde Olaszország elszigetelődéséről beszél. A szocialista párthoz közel álló lap kételkedését fejezte ki, hogy a január közepén bemutatásra kerülő új kormánykoncepció rendezi a kialakult feszültséget Európában. Most a médiamágnásból vezető politikussá vált Berlusconin a sor, hogy bebizonyítsa: nem előfeltétele a baloldali gondolkodás a közös európai politikának.