Február 18.: Magyar politikai élet (1)

A szakszervezetek a köztisztviselői bérekről – A Fidesz az egészségügyről – Orbán Viktor a mezőgazdaság hatékonyságáról – Kuncze szerződésszegéssel vádolta a kormányt – A MIÉP követeli, hogy találják meg a képviselőt bántalmazókat

MTI-OS
2002. 02. 18. 13:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztisztviselők nem részesültek újabb bérfejlesztésben

Az Országgyűlés – a kormány előterjesztésében – 2001. május 29-én fogadta el a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását. Ennek következményeként a köztisztviselők a múlt évben jelentős bérfejlesztésben részesültek. A közvéleményt azonban akkor több tömegtájékoztatási eszköz tévesen informálta azzal, hogy 70 százalékos bérfejlesztésről tudósított. A valóságban ez éves szinten 16 százalékot jelentett. A közigazgatásban dolgozók azonban így is tagadhatatlanul jelentős mértékűnek tartják az emelést, hiszen korábban – a Horn-kormány négy és az Orbán-kormány három éve alatt – nem történtek kormányzati intézkedések helyzetük érzékelhető javítása érdekében. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a tavaly végrehajtott béremelés csak az addigi inflációs veszteségeket ellensúlyozta, ennél több nem történt.

A 2002. február 12-i kormányülésről adott tájékoztatás szerint a köztisztviselők további 10,5 milliárd forintos béremelés fedezetét kapták meg. A közigazgatásban dolgozók érdekvédelmét ellátó szakszervezetek – megelőzendő a korábbi évben történt félreértést – szükségesnek tartják a közvéleményt tájékoztatni arról, hogy ez nem jelent külön bérfejlesztést.

A szakszervezeteket az említett összegről szóló döntés előkészítésébe nem vonták be, előzetesen nem közöltek információt a kormányülés elé kerülő előterjesztésről. Így mindössze csak azt a magyarázatot kívánják a kormánydöntéshez hozzáfűzni, hogy az említett összegből akarják fedezni a köztisztviselők múlt évi bérfejlesztésének ez évre áthúzódó hatását.

Fontosnak tartjuk mindezt a közvélemény tudomására hozni azért, hogy a lakosság ne tartsa olyan privilegizált helyzetűeknek a köztisztviselőket, akiket a kormány – esetleg más ágazatok rovására – lojalitásuk biztosítása érdekében folyamatos béremelésben részesít.

Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének Elnöksége Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének Elnökségének közleménye

Megérkezett Budapestre az EBESZ háromfős előkészítő missziója – közölte Rytkó Emília. Az Országos Választási Iroda titkárságvezetője elmondta, hogy a nemzetközi választási szakemberek a következő napokban megbeszéléseket folytatnak az áprilisi országgyűlési képviselő- választások lebonyolításával foglalkozó szervezetekkel és a választásokon induló pártok képviselőivel is. Az EBESZ-misszió tagjai a tárgyalásokon szerzett benyomásaik alapján döntik el, hogy javasolják-e egyáltalán nemzetközi megfigyelők érkezését a magyarországi választásokra. Az is e megbeszéléseken dől majd el, hogy az esetleg érkező megfigyelők milyen időtartamra, rövid, közép- vagy hosszú távra jönnek-e hazánkba.

A Fidesz – Magyar Polgári Párt és a Magyar Demokrata Fórum teljesítette az országos lista állításának feltételeit. A polgári összefogás mellett felsorakozott szervezetek a munkát elvégezték. Az egyéni választókerületekben induló Fidesz-MDF jelölteket a polgárok többszöröse ajánlotta kopogtatócédulájának leadásával.
A Fidesz és az MDF a közös területi listák folyamatos nyilvántartásba vétele mellett még ezen a héten benyújtja országos listáját az Országos Választási Bizottságnak. Budapest, 2002. február 18. Várhegyi Attila a Fidesz – Magyar Polgári Párt Országos Választmányának elnöke

Magyarország számára a mezőgazdaság a jövő egyik fontos iránya, és a vidéki élet az egyik legfontosabb értéke – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Gödöllőn a Magyar Gazda Körök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége küldöttközgyűlésének megnyitóján. Megítélése szerint aligha véletlen egybeesés, hogy akik szerint a mezőgazdaság nem a jövő meghatározó útja, többnyire ők törnek lándzsát a termőföldek külföldiek kezébe juttatása mellett. Tavaly az ágazat termelési értéke folyó áron számítva meghaladta az 1.300 milliárd forintot, ami 180 milliárd forintos növekedést mutat a 2000. évhez képest – emelte ki Orbán Viktor.

Márciusban a kormány elé kerülhet az egészségügyön belül létrehozandó önálló balesetbiztosítási ágazat kapcsán készülő javaslat – hangzott el a Fidesz szociálpolitikai kabinetjének hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. Selmeczi Gabriella, a kabinet vezetője kitért arra: a 2002. és 2006. közötti kormányzati ciklus tervei között szereplő, az átlagkeresetek megduplázására vonatkozó elképzelés megvalósulása jelentős segítség lesz az egészségügyben dolgozóknak is.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyben
dolgozók bére, a minimálbér emelkedését is számításba véve, három év alatt 86 százalékkal nőtt. A Fidesz hét végi kongresszusán elhangzott célok közül Selmeczi Gabriella kiemelte, hogy a következő ciklusban a polgári kormány 606 milliárd forint pluszpénzt kíván költeni az egészségügyi szférára.

Szerződésszegéssel vádolja az SZDSZ elnöke a Fideszt, amely szerinte nem tartotta be az 1998-as választási ígéreteit. Kuncze Gábor hétfői budapesti sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a legnagyobb kormánypárt hét végi kongresszusán a „blöffolimpia ötkarikájában” írta alá az újabb szerződést a polgárokkal. – Nem kötünk olyannal szerződést, aki az előzőt sem tartotta be – jelentette ki az ellenzéki politikus. Felidézve a Fidesz négy évvel ezelőtti ígéreteit, közölte: elmaradt az egészségügy rendbetétele, nem mérséklődött a szegénység, egyetlen egy kilométer autópályát sem adtak át, nem csökkentek az adók és rosszabbodott a vidéken élők helyzete is.

A MIÉP-nek és az egész magyar társadalomnak az az érdeke, hogy a rendőrség megtalálja az Oláh János képviselőjelölt elleni támadás valódi felbujtóit – hangzott el a Magyar Igazság és Élet Pártja fővárosi képviselőcsoportjának hétfői sajtótájékoztatóján. Zsinka László frakcióvezető nemtetszését fejezte ki azokkal a sajtóban megjelent írásokkal szemben, amelyek megkérdőjelezik a MIÉP-es országgyűlési képviselőjelölt ellen elkövetett támadás okát. Kijelentette: a történtek után a köztársasági elnökre vár a feladat, hogy a tervezett hatpárti egyeztetésen felemelje szavát a választási kampány eldurvulása miatt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.