Megalakulásának alig több mint egy éve alatt nem várt sikert aratott az egri Magyar Katolikus Rádió, amely még az idén országosra bôvíti sugárzási körét, jelentette be Lázár Ádám, az egyházi adó néhány hete kinevezett fôszerkesztôje.
A 2000 októberében alapított rádió közszolgálati szerepet tölt be, s az evangélium terjesztésével segíti az egyházat abban, hogy küldetését teljesítse. A katolikus rádió tárgyilagos, túlzásoktól mentes tájékoztatásra törekszik, és a választási kampány eseményeit is ennek szellemében fogja közvetíteni, ám politizálni nem kíván – hangzott el Egerben.
A Magyar Katolikus Rádió húsvéttól új műsorrenddel sugároz: a déli és délutáni híradók új idôpontjait a hallgatók igényeihez igazítják, a fontosabb adásokból pedig ismétléseket is beiktatnak. A vallásos életszemléletet közvetítô rádió új, modern hangvételű összeállításaival az ifjúság érdeklôdését is fel szeretné kelteni.
Az egyelôre még csak Eger és Miskolc környékén fogható adó idén karácsonykor már a fôvárosból sugározza műsorát, s így országszerte foghatóvá válik. A Magyar Katolikus Rádió dinamikus fejlôdését az is jelzi, hogy jelenleg ötvenhat belsô munkatárs készíti az adásokat, de számuk az év végére már két-háromszázra nôhet.
Országos adó lesz a katolikus rádió
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!