Valóban keresztúton a NATO

A NATO 38. Biztonságpolititkai Konferenciáján olyan nagy horderejű kérdésekről esett szó, mint a keleti bővítés, vagy a biztonságpolitika jövője a szeptemberi események után.

Jóval a hétvégén rendezett müncheni 38. Biztonságpolitikai konferencia előtt – melynek korábban a német neve Wehrkundetagung / védelemtudományi konferencia volt, s ez maradhatott meg a mindent lerövidítő amerikai köznyelvben – világossá váltak a NATO-n belüli érdekellentétek. Az európai szövetségesek katonai gyengeségét kiábrándító élességgel jelezte a Szerbia elleni légiháború, vagy az afganisztáni akció. Vagy az a tény, hogy a Bundeswehr – a már meglévő balkáni lekötöttségei miatt – képtelen a átvenni a britektől az afganisztáni nemzetközi erők parancsnoki posztját. Hiányzik a szükséges kommunikációs technika, kevés és elavult szállítógéppel rendelkezik az egykor híres Luftwaffe. Most kötelezte el magát Scharping német védelmi miniszter 73 Airbus 400M vásárlására, melyeket legkorábban 2007-ben állíthatnak majd rendszerbe. Az ellenzék a Bundestag megkerülését veti az SPD zöld koalíció szemére azt, hogy a költségvetési források mindössze 40 repülőgép vásárlását teszik lehetővé, a további 33 gép becsült ára 5,1 milliárd Euro még hiányzik.

Az Atlanti-óceán két partja közötti konfliktus elsődlegesen nem ideológiai jelszavakkal, hanem hűvös költségvetési számokkal írható le. Míg az európai NATO tagok összesen mintegy 140 milliárd dollárt költenek honvédelemre addig Washington 379 milliárdot, s a most beterjesztett költségvetés további 48 milliárdos dolláros emeléssel számol. Ráadásul az európai katonai kiadások jelentős része az alacosny hatékonyságú katonai intézményrendszer – minisztériumok, hivatalok – fenntartását szolgálja. Ma már akkora a haditechnikai különbség Európa és Amerika között, hogy a vasárnapi felszólalásában Scharping szabályosan kérlelte Washingtont, a hiányosságaik ellenére hagyjon fel az egyoldalú lépésekkel, vonja be akcióiba szövetségeseit is, s ossza meg haditechnikai kutatásainak eredményeit az európaiakkal.

Ami igazán figyelemre méltó, az az Egyesült Államok álláspontjának érzékelhető változása a NATO bővítéssel kapcsolatban. 1996-tól egészen 200-ig Washington véleményét meghatározta a félelem, nem jelentik-e a szervezet öszetartó erejének gyengülését az új tagok, nem szivárognak-e ki titkos információk a poszt-kommunista országok titkoszolgálatain keresztül. Szeptember 11-e óta az Egyesült Államok korábbi a bővítéssel kapcsolatos szkeptikus álláspontját feladva most hajlandónak tűnik, a belpolitikailag instabil, balkáni államok, mint pl. a korrupcióval súlyosan fertőzött Románia felvételére is.
Egyelőre csak találgathatunk az okokat illetően. Az ugyanakkor valószínűnek tűnik, hogy egyéb irányú elkötelezettsége miatt Európából és a Balkánról egyre inkább kivonuló USA számára leértékelődött a Washington gyakran kritizáló, de érdemni asegítséget nyújtani képtelen NATO. Hiszen az európai tagállamok kapacitás hiánya miatt egyre inkább egy konzultatív szervezetté vált. S a hosszadalmas egyeztetések Washington álláspontja szerint csak nehezítik és lassítják szükségesnek tartott katonai lépéseket. Viszont, ha az USA ki kíván vonulni a Balkánról, akkor lehet logika egy robbanásszerű NATO bővítésben. Hiszen ez egy viszonylag olcsó módja lenne a rendfenntartásnak, ráadásul, amit akkor már akkor a jórészt az európai tagállamokra lehetne bízni.

A legtöbb elemző úgy látja, hogy a megszokott koreográfia szerint most az Egyesült Államok Irak ellen vonul fel. Az amerikai kormány most is világosan jelzi elvárásait, Bagdad esetén többek között a vegyi és biológiai fegyverellenőrzések újbóli lehetővé tételét. Ha a megadott határidőn belül nem teljesülnek e kívánságok, akkor az időközben felvonult amerikai és szövetséges erők megkezdik a katonai csapást. Washington a nyomás gyakorlással párhuzamosan, folytatja az adott ország diplomáciai elszigetelését, célzott tudósításokkal – pl. párhuzamok tálalása Szaddam Husszein és Hitler, valamint rendszereik között – a hazai és a nemzetközi közvélemény megdolgozását, valamint szövetségesek toborzását. Ha hinni lehet a híreknek, akkor Szaddam Husszeinnek tavaszig van ideje, hogy meghajoljon az amerikai követelések előtt. Az tény, hogy szakértők szerint az új amerikai katonai költségvetésben benn van egy háború.

Végül nem hiszem, hogy Magyarországnak radikálisan meg kellene változtatnia Közel-Kelet, vagy akár Irak politikáját, hiszen ez kemény nemzeti érdekek és kapacitások nélkül csak a hangerő növelését jelenthetné. Elvárásait a maga félreismerhetetlen stílusában úgy jelezni fogja Washington. Amire Budapestnek sokkal inkább ügyelnie kell, az a NATO megőrzése, hiszen az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének alternatíváját a Washingtonnal kötött eseti koalíciók jelentihetik. S ennek a fordulatnak Magyarország mérete és képességei okán vesztese lenne.