Az amszterdamiak egyébként egyrészt már bánják, hogy elengedték Kovácsot – és most óvatosan fogalmaztunk –,
ám azt állítják, hogy a 19 éves magyar az Ajax másik extraklasszisnak tartott tehetsége, a török Emre Ünüvar miatt nem kapott hosszú távon helyet az Ajax utánpótlásában.
Kétségtelen tény, hogy a szintén középcsatár Ünüvar sem szűkölködött a jelenlegi idényben a gólokkal az Ajax utánpótlásában, hiszen a Transfermarkt statisztikája szerint 23 meccsen 16 gól és 1 gólpassz fűződik a nevéhez.
Úgy tűnik tehát, hogy Szoboszlai Dominik és Arda Güler nagy csörtéje után ismét egy magyar–török párharc volt a profi labdarúgásban...
Ötmillió eurót is fizetnének a magyar csatárígéretért
Decemberben már Németország legolvasottabb lapja, a Bild is írt Kovács Bendegúzról annak kapcsán, hogy a VfB Stuttgart lecsaphat a magyar támadóra. Persze a sváb klub nem az egyedüli, amely szeretné Kovácsot a soraiban tudni, ugyanis az már korábban is nyílt titok volt, hogy a Borussia Dortmund, az Aston Villa és a Sporting Lisszabon sem sajnálna néhány millió eurót a csatár megszerzéséért.
A fent felsorolt csapatok mellé márciusban csatlakozott a Juventus is, amely jó kapcsolatot ápol a játékos ügynökségével. A Gazetta dello Sport szerint az Alkmaar egy 5 millió eurós ajánlatra nem mondana nemet, ugyanakkor azt mi tesszük hozzá, arrafelé nem nagyon szoktak ennyit fizetni egy olyan játékosért, aki még alig kétszer kapott helyet az első csapatban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!