EU-bővítési dilemmák

Sajnos a választási kampány a külpolitikát is elérte, s a hatalomba visszakapaszkodni kívánó baloldali ellenzék a külügyi konszenzus felrúgásával kíván külföldön elismerést aratni, belföldön szavazatokat szerezni.

Sajnos a választási kampány a külpolitikát is elérte, s a hatalomba visszakapaszkodni kívánó baloldali ellenzék a külügyi konszenzus felrúgásával kíván külföldön elismerést aratni, belföldön szavazatokat szerezni. Hiszen Medgyessy Péter fontosnak tartotta Brüsszelben bejelenteni, hogy az EU bizottságának tagjelöltek számára a közvetlen mezőgazdasági támogatások tekintetében tett, elfogadhatatlan ajánlata hátterében a budapesti kormány gyenge teljesítménye áll. Szanyi Tibor, a párt elsõ számú Európa szakértője az InfoRádióban odáig ment, hogy az MSZP választási győzelme esetén, a nemzeti érdekek szellemében Brüsszellel majd újra tárgyalja az ideiglenesen lezárt csatlakozási fejezeteket.

A brüsszeli bizottsági által tett javaslat megértéséhez érdemes tudni, hogy az EU minden előzetes fogadkozása ellenére, sem pénzügyeiben, sem intézményrendszerében nem készült fel az új tagállamok befogadására. Az 1993-as koppenhágai csúcstalálkozó óta – ahol kinyilvánították a szervezet készségét a keleti irányú kibővítésre – világos volt: az EU intézményrendszerének radikális átalakítása nélkül képtelen megbirkózni nagyszámú állam felvételével. Ezért több tagállam – döntően a nettó befizetõk, mint például Németország, vagy Hollandia – bővítést támogató magatartása mögött kezdettől fogva az a számítás is meghúzódott, miszerint az új tagállamok felvétele ellehetetleníti az elavult rendszert, és ezzel kikényszeríti a régóta esedékes reformokat. S a már ma is döcögő döntési mechanizmusokat véglegesen megbéníthatja, ha a 20-25 tagúra bővült unióban nem sikerül elmozdulni a többségi határozatok irányába.

Nem ringathatjuk illúziókba magunkat, hogy az EU-bővítés egyformán szívügye lenne mindegyik tagállamnak. A nagyhatalmi ábrándokat kergető London és Párizs, Németország befolyásának növekedésétől tart, míg a dél-európai EU-tagok az eddig élvezett brüsszeli támogatások elvesztését féltik. Magyarország pedig nem rendelkezik olyan erős támogatóval, mint Ciprus mögött álló Görögország. Hiszen Athén elérte, hogy az a tagjelölteknek gyakran elhangzó intés, miszerint határvitáikat a taggá válásig rendezniük kell, ne vonatkozzák a megosztott sziget görög közösségére.

A bővítés elsőszámú motorja Németország, amelyik földrajzi helyzete és történelmi kapcsolatai okán leginkább érdekelt térségünk stabilizálásában. Berlin gazdasága, helyismerete és közelsége okán a legtöbbet profitálja a bővítésből,. Ma már a tagjelöltekkel folyó német kivitel és behozatal a maga 11-12 százalékával meghaladja az Egyesült Államokkal fenntartott árucsere jelentőségét, ami munkahelyek százezreit biztosítja a 4,3 milliós, közel 10 százalékos munkanélküliséggel küzdő országban. Ennél is fontosabb, hogy a kelet-közép-európai országok piacai még nem telítődtek, így további jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek. Becslések szerint a német gazdaság növekedéséhez már a csatlakozási tárgyalások során 0,5-0,75 százalékkal járultak hozzá a tagjelölt országok piacaik megnyitásával. E nélkül a felhajtóerő nélkül 2001-ben Németország valószínűleg negatív növekedést produkált volna.

Az 1999-es berlini csúcs után – ahol elfogadták az EU 2006-ig terjedõ költségvetését, az Agenda 2000-t – egyértelművé vált, a tagállamok szűkmarkúak voltak a rendelkezésre álló pénzügyi keretek megállapításakor. Ennek egyik oka az 1998 végén megalakult és külpolitikai tapasztalatokkal nem rendelkezõ vörös-zöld berlini koalíció hibái voltak. Az új kormány energiáit jórészt a Schröder-Lafontaine párharc kötötte le, s a kancellár azon ígérete, hogy radikálisan csökkenteni kívánja Németország hozzájárulását az Unió közös kiadásaihoz, dacreakciót váltott ki a brüsszeli pénzeső haszonélvezőiből. A nyilatkozatok szintjén ugyan mindenki elismerte a bővítés fontosságát, de ezért egyetlen centről sem kívántak lemondani a tagállamok. Párizs eredményesen torpedózta meg azt a német javaslatot, hogy a költségek csökkentése érdekében a mezőgazdasági támogatásoknál vezessék be a társfinanszírozást. Azaz a támogatások egy részét – mintegy 25 százelékot – a nemzeti kormányok költségvetésébõl adják hozzá. Tony Blair is hősiesen védte a 80-as években a Vaslady által Angliának kiharcolt különleges kedvezményeket, függetlenül attól, hogy az akkor hivatkozási alapul szolgáló recessziónak már a nyomai is eltűntek a brit gazdaságból. (A kedvezmény értelmében, ha Anglia egy adott évben többet fizetne be a brüsszeli kasszába, mint amennyit támogatások formájában onnan kap, akkor a különbözetet az Unió visszatéríti.)

Az EU hatéves pénzügyi tervének elfogadásához egyhangú döntésre van szükség, a kompromisszum csak a tagjelöltek felzárkóztatásához szükséges pénzek megnyirbálásával volt elérhető. Brüsszel nyert két évet a tagság időpontjának eredetileg 2002-ről 2004-re halasztásával, de a reformok elmaradása miatt a bővítésre félretett mintegy 45 milliárd euró így is kevésnek bizonyul. Ebből a csapdából két irányba törhetne ki az EU. Egyrészt, ha következetesen alkalmazná a teljesítmények szerinti elbírálás elvét és csak a legfelkészültebb jelöltek, Ciprus, Csehország, Észtország, Magyarország, Málta és Szlovénia felvételére tenne javaslatot 2002 õszén a brüsszeli bizottság. Ekkor a legnagyobb problémákkal küzdő Lengyelország kimaradása esetén elegendőek lennének a rendelkezésre álló források. E megoldásba azonban a Lengyelországban a legnagyobb felevő piacát látó Berlin nem hajlandó belemenni. Ráadásul egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az első kört hosszabb bővítési szünet követi majd. Korábban azzal nyugtatta magát Berlin, hogy a választási kampány miatt lassult le Varsó EU felkészülésének üteme, ma már egyértelmű, a tisztán teljesítmény alapú elbírálás esetén képtelen lenne lemaradását behozni.

A másik utat az jelentené, ha a tagjelöltek, még a tárgyalások során beleegyeznének, hogy kevesebb mezőgazdasági támogatással is beérik. Hiszen ilyen vállalás hiányában a taggá válás pillanatában bármelyik magyar állampolgár pert indíthatna e diszkriminatív helyzet felszámolása érdekében az EU luxemburgi bíróságánál. S azért kívánja Brüsszel a futamidőt 2013-ig kitolni, hogy a 2006-os költségvetési alkuk során az új tagok ne kényszeríthessék ki a támogatások felemelését.

A labda tehát Brüsszel térfelén pattog, s amint az első megnyilatkozásokból hallhattuk, még ezt az ajánlatot is – tehát 2004-ben a régi tagok támogatásának 25 százalékát , 2005-ben 30 százalékát, 2006-ban százalékát nyújtani az új tagoknak – több fõvárosban túlzásnak minősítették. Az EU diplomatái természetesen nem a tagállamok kompromisszum-képtelenségével, ne adj` Isten önzésével fogják magyarázni alacsony támogatási ajánlatukat, hanem – amint az első értékeléseik már előre vetítik – azzal, hogy több pénz ésszerű felhasználására amúgy is képtelenek lennének a tagjelöltek. Vagy hirtelen aggódni kezdenek a tagjelöltek szociális békéjéért, mondván súlyos következményekkel járhat, ha a mezőgazdaságból élők jobban élnek, mint mondjuk a városlakók. Éppen ezért életveszélyes Medgyessynek és a többi szocialista politikusnak az egyértelműen kampány okokkal magyarázható, a magyar felkészülés állítólagos hiányosságait, a kormány tárgyalási taktikájának hibáit ostorozó nyilatkozatai. Ezzel csak hazánk tárgyalási pozícióit gyengíti külföldön, hiszen magyar politikus szállítja az érveket ehhez a súlyosan diszkriminatív lépéshez. S itthon könnyen keltik azt a hibás képzetet, hogy hangoskodással, az asztalra csapással sokkal többet is el lehetett volna érni. Nem is szólva az újratárgyalások kérdésének felelőtlen felvetéséről, melyben szokatlan koalíciót kötött az MSZP, a Munkáspárt, az SZDSZ, a MIÉP és a Torgyán-hű kisgazdák. Hiszen könnyen belátható, hogy minden egyes kivétel kérést más témákban tett engedményekkel kell majd megváltani, miként ez a lengyelek állítólagos hatalmas sikerénél a 12 esztendős földvásárlási tilalom esetében is történt.

Végül a baloldali újra tárgyalási lendületére érdemes megjegyezni, hogy az MSZP ez irányú megnyilatkozásait is hitelesebbé tenné, ha előállna azokkal a bizonyítékokkal, hogy a kiváló nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Medgyessy csapat, eddig milyen engedményekre tudta rákényszeríteni az EU többségét kitevő szociáldemokrata vezetésű kormányokat.