Milyen programja van az MSZP-nek?

A baloldali média két kedvenc témaadó politikusa, Csurka István és Torgyán József a parlamenten kívül rekedt. Az MSZP és kis koalíciós partnerei mostantól kénytelenek lesznek mással foglalkozni. Talán konkrét válaszra méltatják azt az egyre sürgetőbb kérdést, miként is képzelik el Magyarország jövőjét.

A nyugati szociáldemokrata pártok ellentmondásosan reagáltak a Szovjetunió és a létező szocializmus politikai és gazdasági összeomlására. Hiszen a '60-70 évek enyhülésétől és az idős, a kommunizmussal kibékíthetetlenül szemben álló szociáldemokratáknak a politikai életből történő távozása után a nyugati baloldal széles rétegei hibái ellenére a nyugati társadalmi modell alternatíváját látták és láttatták a létező szocializmus országaiban.

Az 1989-90-es fordulattal világossá vált, hogy egyelőre a polgári demokráciát nem sikerült meghaladni, s e politikai modellnek a jobbközép pártok a hitelesebb képviselői. Ehhez járult az a tény, hogy jóléti állam robbanásszerűen növekvő költségeit még a gazdag skandináv országok is egyre kevésbé tudták megfizetni.

Az ideológiai küzdelemben így alulmaradt szocialista pártok két irányba mozdultak el a '90-es évek Nyugat-Európájában. Egyrészt megpróbálták a polgári pártok programjának egyes elemeit kisajátítani, nem véletlen, hogy az 1998-as választásokon a német SPD egyik legfontosabb üzenetévé a nem csinálunk mindent másként, de mindent jobban jelszavát tették. Másrészt híveik mozgósítására és önmaguk legitimációjának megerősítésére propagandájuk középpontjába a szélsőjobboldal elleni harcot állították, megkísérelve e téma közbeszédbe emelésével és folyamatos ismételgetésével ideológiai védekezésbe szorítani a jobbközép erőket.

A 2002-es magyarországi választási kampányban az MSZP és az SZDSZ a Nyugat-Európában alkalmazott mindkét eszközzel kíméletlenül élt. E taktikához talán legszembetűnőbben az április 5-i Orbán-Medgyessy-vita során ragaszkodott az MSZP miniszterelnök jelöltje. Hiszen a vitában gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg a szocialisták programjáról, rejtve maradt többek között, hogy mit értenek a politológiailag nehezen értelmezhető jóléti rendszerváltozáson. Az érvek részletes kifejtése helyett Medgyessy lényegében arra szorítkozott, hogy a hallgatóságot megnyugtassa, a szocialisták a polgári kormány legtöbb kezdeményezését – a családtámogatási rendszertől, a családi gazdaságok támogatásáig – helyesnek és követendőnek tartják. S az országnak semmilyen tekintetben nem kívánnak új irányt szabni, pusztán ők majd hibátlanul kormányoznak.

A vitában csak azt a lényegi kérdést nem válaszolta meg Medgyessy Péter, hogy akkor az elitcserén túl mit profitálna az ország a szocialisták hatalomra jutásából. Egyébként figyelemre méltó volt, hogy a szocialisták Medgyessy vitakészségének nyilvánvaló hiányát és szónoki alkalmatlanságát, a nép egyszerű fia szerepének eljátszásával kívánták ellensúlyozni. S megkísérelték a szocialista jelölt nyilvánvaló felkészületlenségét (például a családi gazdaságok számának kapcsán) a színészi képességeket nélkülöző, őszinte ember imázsával leplezni. A szocialisták kampányában a szerepjáték elemeivel is gyakran találkozhattunk, hiszen a habozást visszafogottságként tálaló Medgyessy mellett a Fidesz „agyagba döngölése” inkább Kovács László és Horn Gyula feladata maradt.

Az 1994-es választások óta a baloldali kampányok szilárd alkotóelemévé vált a MIÉP-ben testet öltött szélsőjobboldali veszély elleni küzdelem. Ez a baloldali blokkot összekötő kapocs egyrészt felszabadítja a saját múlttal való kritikus szembenézés kötelessége alól, sőt egyes esetekben – mint az SZDSZ mostani kampányában -gyakorlatilag pótolta a koherens programkészítés fáradságos munkáját.

Amint Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott, a választások első fordulójával a politikai helyzet letisztult, leegyszerűsödött. Hiszen a baloldali média két kedvenc témaadó politikusa, Csurka István és Torgyán József a parlamenten kívül rekedt, s ezzel a politikai élet peremére sodródott. Az MSZP és kis koalíciós partnerei mostantól kénytelenek lesznek mással is foglalkozni, mint a demokrácia védelméért folytatott hősies küzdelmük napi jelentésekben történő dokumentálásával. S remélhetjük, talán konkrét válaszra méltatják azt az egyre sürgetőbb kérdést, miként is képzelik el Magyarország jövőjét.