Feszült légkör Hollandiában

Az eddigieknél is feszültebbé vált a politikai légkör a szerdai törvényhozási választások előestéjén Hollandiában, ahol a pártok vezetői még láthatóan nem tértek magukhoz a Pim Fortuyn populista politikus múlt heti meggyilkolása okozta megrázkódtatásból.

MTI
2002. 05. 14. 16:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Peter Langedam, akit a napokban választottak Fortuyn utódjává a Pim Fortuyn Listája (PFL) nevű párt elnöki tisztségében, azzal vádolta a Munkapártot (PvdA) és a Zöld Baloldalt, hogy olyan közhangulatot teremtettek, amely hozzájárult a politikus meggyilkolásához. „A golyók a baloldalról jöttek” – jelentette ki a Het Parool című napilapnak adott interjújában.

Azt is szemére vetette a két szervezetnek, valamint – a kormányzó koalícióban a PvdA mellett részt vevő – D66 nevű pártnak, hogy megszegték azt az ígéretüket, amely szerint Fortuyn meggyilkolása miatt felfüggesztik a kampányt. „Még ki sem hűlt a holtteste, máris rajta táncolnak” – mondta az interjúban.

Wim Kok munkapárti miniszterelnök megdöbbentőnek nevezte Langedam kijelentéseit, amelyekkel szerinte a politikus minden megengedhető határon túllépett, és hozzájárul ahhoz, hogy törésvonalak alakuljanak ki a társadalomban. Ilyen légkörben nagyon nehéz lesz kormányt alakítani a választások után – figyelmeztetett a kormányfő, aki szerint a PFL vezetésének el kellene ítélnie az elnök kijelentéseit.

Hans Dijkstal, a koalícióban ugyancsak részt vevő liberális Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) vezetője szintén arra szólította fel a PFL-t, hogy ne igyekezzen megosztani a társadalmat. Egyes értesülések szerint a VVD azt tervezi, hogy szövetségre lép a PFL-lel a kormányalakítási tárgyalások során, és nem zárja ki a Munkapárthoz való közeledést sem.

Paul Rosenmöller, a Zöld Baloldal listavezetője ezzel szemben úgy vélekedett, hogy sem a VVD-nek, sem a – jelenleg ellenzéki – Kereszténydemokrata Tömörülésnek (CDA) nem lenne szabad szóba állnia a PFL-lel. Langendamnak a Zöld Baloldalhoz is volt néhány keresetlen szava az interjúban. „Sztálin volt a történelem legnagyobb gyilkosa. Hatvanmillió oroszt öletett meg.

A Zöld Baloldalról pedig tudjuk, hogy a kommunisták leszármazottja” – jegyezte meg. A PFL-politikus később elnézést kért ugyan nyilatkozatáért – mint mondta, elragadtatta magát -, Rosenmöller szerint azonban interjúja „tűrhetetlen vádaskodások gyűjteménye” volt.

Eközben Fortuyn feltételezett merénylője továbbra is mély hallgatásba burkolózik. A holland ügyészség szóvivője szerint a 32 éves Volkert van der Graaf, akit nem sokkal a gyilkosság után vettek őrizetbe, keddig a nevén kívül egyetlen szót sem volt hajlandó kiejteni.

Graafot a múlt héten helyezték tíznapos előzetes letartóztatásba, miután az ügyben eljáró amszterdami törvényszéken az ügyészség gyilkosság és tiltott fegyverviselés miatt vádat emelt ellene.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.