Gyorsul az infláció az idén?

A pótlólagos költségvetési bevételek eléréséhez az idén a felgyorsuló infláció alá kell szorítani a nominális kereset emelkedését - mondta Inotai András, a Világgazdasági Kutató Intézet igazgatója a Magyar Menedzser Intézet közgyűlésén kedden Budapesten.

MTI
2002. 05. 28. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta: az idei évre tervezett költségvetési hiány 63 százalékát már az első négy hónapban elköltötték. Ezért véleménye szerint a 250-300 milliárd forint forrással megvalósítható 100 napos program kivitelezéséhez az új kormány „költségvetési mozgásterének” vége.

Elmondta: a Magyar Nemzeti Bank egyes elemzései szerint a bruttó hazai termék (GDP) arányos költségvetési hiány meghaladta az 5 százalékot 2001-ben és ez várhatóan tovább nő az idén. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a kormányzat számításai szerint ez az arány tavaly 3,2-3,4 százalék volt.

Inotai András úgy látja, átmenetileg nem tartható a dezinflációs folyamat. Előrejelzése szerint 2002-ben 6-6,5 százalékos éves fogyasztói áremelkedéssel kell számolni. Hozzátette: jelentős inflációfokozó tényezők halmozódtak fel. Példaként említette a kiáramló béreket, az államháztartás növekvő deficitjét, az agrár-, élelmiszerárakat. Véleménye szerint ugyanakkor kimerültek a külső dezinflációs hatások. A magyar gazdaság növekedési üteme jelentősen csökken. A GDP-növekedés kisebb, mint amit a tartalékok indokolnának – mondta a kutatóintézet igazgatója. Hozzátette: a beruházások és az export túlsúlya nélkül hosszú távon nem képzelhető el a növekedés.

Inotai András szerint a Magyarországra beáramló külföldi tőke számára előnyt jelentő tényezőket nagy mértékben rontja a bérnyomás és a forint árfolyamának erősödése. Mint mondta, az árfolyamsáv-szélesítés „a lehető legszerencsétlenebb” időpontban következett be, a bérnyomás és a világgazdasági recesszió miatt.

Szavai szerint az ebben rejlő veszély elsősorban nem a nemzetközi multinacionális cégeket érinti, hiszen azoknak volt elegendő termelékenységi tartalékuk és többletprofitjuk.

A kis- és középvállalkozások azonban a bérnyomás következtében a beruházásra szánt tartalékaikat bérre fordították, ugyanakkor – a forint felértékelődése miatt – a multinacionális cégek nem tőlük vásároltak, hanem az olcsóbb importhoz „nyúltak vissza”. Ezzel megakadt a multinacionális cégek és a magyarországi kis- és középvállalkozások között létrejövő együttműködési struktúra.

Inotai András úgy véli, hogy ennek elkerülésére csökkenteni kellett volna a vállalati terheket. Már 1998-ban el kellett volna kezdeni egy világos államháztartási és adórendszer reformot – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: 2000 óta a beáramló nettó külföldi erőforrás nem fedezte a fizetési mérleg hiányát. Ez véleménye szerint ma még nem jelent akut veszélyt, de nem szabad, hogy trendváltás következzen be, a hangsúlyt vissza kell helyezni a beruházások növekedésére.

Inotai András szerint szükség van a gazdasági patriotizmusra, ami azonban csak versenyképes államigazgatás és magas fokú társadalmi kohézió mellett valósítható meg. Olyan keretfeltételeket kell teremteni, amelyek biztosítják a fenntartható fejlődést, és a multinacionális cégek „meggyökereztetéséhez” elkerülhetetlen egy, a kis- és középvállalkozások és a multinacionális vállalatok közötti hálózat kiépítése. Kiemelte: egy úgynevezett exportorientált importhelyettesítő modell bevezetésére van szükség.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.