Keveslik a bért az autonómok

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elfogadhatatlannak tartja, hogy a gazdasági növekedés lehetőségeitől messze elmaradnak a bérek, azok nem fejezik ki az elvégzett munka értékét - jelentette ki Borsik János, a szövetség elnöke hétfőn Kecskeméten.

MTI
2002. 05. 13. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közüzemi és közszolgálati terület legerősebb érdekképviseleti tömörülésének elnöke a szakszervezeti szövetség dél-alföldi tisztségviselőinek kecskeméti fóruma előtt tartott sajtótájékoztatót. Borsik János hangsúlyozta: a kormányváltás után újjáéledhet az országos érdekegyeztetés, ami – megfogalmazása szerint – az elmúlt négy évben nem volt megfelelő, mert „az Orbán-kormány nem fogadta el tárgyalópartnerként a szakszervezeteket”.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke közölte: számos kérdésben kívánnak tárgyalásokat folytatni az új kormánnyal, amelytől érdemi megoldást várnak három stratégiai fontosságú témakörben. A tömörülés kulcsfontosságú célkitűzései a következők: az érdekegyeztetés fórumai – ezen belül az Országos Érdekegyeztető Tanács – újjáélesztése, a Munka Törvénykönyv korábbi, a munkavállalói érdekeket sértő módosításainak „visszamódosítása” és a munkajövedelmek felzárkóztatása az európai bérekhez – mondta.

A százötvenezernyi aktívan dolgozó, szervezett tagot tömörítő, szövetség elnöke megjegyezte: noha az új kormányt vezető Magyar Szocialista Párt kampányprogramjában több olyan cél szerepelt, ami egyezik az érdekképviselet elképzeléseivel, a szakszervezeteknek mégsem lesz könnyű dolguk. Konfliktusokkal teli, nehéz tárgyalásokra kell számítani, de legalább már tárgyalhatunk – tette hozzá.

Az MTI kérdésére válaszolva a szakszervezeti szövetség elnöke úgy vélte: a legélesebb vita a bérek ügyében várható, annál is inkább, mert nem várt mértékű feszültség alakult ki a minimálbér megemelése kapcsán, a közvetlenül felette álló bérkategóriákban a jövedelmek összetorlódása miatt.

Borsik János leszögezte: az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének határozott álláspontja az, hogy az elvégzett munkáért járó bért feltétel nélkül meg kell kapnia minden munkavállalónak, „ még a családtámogatás sem előzheti meg a béreket.” A hovatovább már egész Közép-Európában egyedülállóan magas adóterheléssel az állam túlzottan központosít, s ezzel gyakorlatilag szándékosan eltéríti értékéről az elvégzett munka díját, amivel nem értünk, nem érthetünk egyet – fejtette ki Borsik János.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.