Csak három hónapra törlik el a tv-díjat

A tervezettet az idén 172,5 milliárd forinttal meghaladó államháztartási hiány nagy valószínűséggel nem csökkenthető, ám a kormány szándéka, hogy ez tovább ne növekedjen - erősítette meg László Csaba pénzügyminiszter csütörtökön, Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI
2002. 06. 20. 11:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az általános tartalék további 48 milliárd forintos feltöltésére az előre nem látható váratlan kötelezettségek teljesítése miatt tettek javaslatot. A céltartalékok nagyobb összegű feltöltését pedig a tavalyi bérdöntések, illetve a száznapos programban vállalt bérkötelezettségek teljesítése indokolta – tette hozzá.

A költségvetés módosítása szerint az államháztartás egyenlegét javító, illetve a rontó tételek is 324 milliárd forintot tesznek ki. Az áfából 74,5 milliárd forint, a személyi jövedelemadóból 89,5 milliárd forint többletbevétel várható a tervezetthez képest, a költségvetés bevételei 250 milliárd forinttal nőnek. A módosítás az egészségbiztosítási alap összesen 69,4 milliárd forint bevétel-növekedését tartalmazza, míg az országimázs-előirányzat törlése 4,7 milliárd forintos megtakarítással jár.

A kiadásokat az előirányzotthoz képest 92 milliárd forinttal növelik a bruttó bérek, mintegy 60 milliárd forinttal az egyszeri nyugdíjkiegészítés, 104 milliárd forintot meghaladóan az egészségbiztosítási kiadások, 48 milliárd forinttal az általános tartalék feltöltése, 11 milliárddal az iskolakezdési családi pótlék és 7 milliárd forinttal a családi pótlék 20 százalékos emelése.

László Csaba bízik benne, hogy a költségvetéshez az idén már nem kell hozzányúlni, ám nem zárta ki, hogy a későbbiekben szükség lehet további módosítására. A pénzügyminiszter kitért a költségvetési törvény módosításának parlamenti vitájában elhangzott ellenzéki kifogásokra is.

Elmondta: a jövedéki adó július 1-jei emeléséhez az a törvénymódosítás vezetett, amelyet még tavaly ősszel fogadott el a parlament. Ezt a javaslatot akkor valamennyi fideszes képviselő, a miniszterelnök és a pénzügyminiszter is megszavazta – tette hozzá.

A diákhitelközpont üzletszabályzatának módosításával kapcsolatban leszögezte: a hitelezés lényeges feltételei nem változnak, csupán technikai módosításra került sor. Felhívta a figyelmet arra, hogy erről a diákközpont igazgatósági ülésén, május 22-én, azaz a jelenlegi kormány hivatalba lépése előtt született döntés, és csupán azt tartalmazza: amennyiben az üzletszabályzatot a központ módosítja, akkor az ügyfélnek legyen joga felmondani hitelszerződését.

László Csaba beszámolt arról, hogy a Gazdasági Kabinet csütörtöki ülésén foglalkozott a zárszámadással, amit a jövő héten a kormány elé terjesztenek. A tv-előfizetési díjakkal összefüggésben elismerte, hogy a költségvetési törvényjavaslat csak három havi előfizetési díj sorsával foglalkozik, mivel a kormány reményei szerint a kérdés ez alatt az idő alatt hosszú távra megoldódik.

László Csaba elmondta, hogy Járai Zsigmond jegybankelnök részt vett a Gazdasági Kabinet csütörtöki ülésén, ám a jegybanktörvény módosítása ezen nem volt téma.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.