Elmarasztalták az Élet és Irodalmat

Elmarasztalta az Élet és Irodalom (ÉS) című hetilapot, az "Olaj a bűzre" című cikksorozat 5. részében, a Lezsák Sándor MDF-es országgyűlési képviselővel kapcsolatban leírt információk miatt csütörtökön az első fokon eljáró bíróság - tájékoztatta a honatya védője az MTI-t.

MTI
2002. 06. 27. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ifjabb Pongrácz Tibor ügyvéd elmondta: a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerős ítélete szerint a Rajnai Attila által jegyzett, még 2001 áprilisában megjelent cikk kifogásolt része alkalmas volt arra, hogy azt a látszatot keltse, hogy Lezsák Sándor tudtával folytak volna bizonyos olajos ügyletek Lakitelken. A jogi képviselő hozzátette: ez nem felel meg a valóságnak, s az sem, hogy Lezsák Sándor látta, vagy tudott volna ezekről.

Az ügyvéd közölte: a PKKB ennek megfelelően eltiltotta az ÉS-t, illetve Rajnai Attilát, a cikk szerzőjét a további jogsértéstől, és arra kötelezték a hetilapot, hogy az ítélet rendelkező részét a cikkel azonos helyen, azonos betűnyomással tegyék közzé. A bíróság ezen túlmenően 400 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az újságot. Az MDF képviselőcsoportjának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Lezsák Sándor örömét fejezte ki az elsőfokú ítélet kapcsán és bízik abban, hogy a döntés intő példa lesz a hasonló jogsértések megelőzése érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.