Gázrobbanás történt Kislángon

Gázrobbanás történt vasárnapra virradóra egy kislángi családi házban. A tulajdonost súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, a vályogház szinte teljesen összeomlott.

MTI
2002. 06. 16. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, R. Szabó Ágnes az MTI-nek elmondta: a robbanás idején a 44 éves férfi egyedül volt az épületben, felesége és három kiskorú gyermeke másutt töltötte az éjszakát. A robbanás – ahogy a háztulajdonos szomszédjának elmondta, amikor az éjszaka segítséget kért tőle – azután következett be, hogy a konyhában cigarettára akart gyújtani. Úgy vélte, feltehetően nyitva felejtette a gázcsapot. Az ügyben öngyilkosságra utaló jelek nincsenek, bár a férfi megromlott házastársi kapcsolata miatt korábban két ízben is megkísérelte, hogy véget vet életének – közölte R. Szabó Ágnes.

A robbanás következtében a férfi testfelületének 80-90 százaléka megégett, állapota súlyos, életveszélyes. Emiatt altatják, lélegeztető gépen tartják – tudta meg az MTI a Fejér Megyei Szent György kórház intenzív osztályának ügyeletes orvosától. A robbanás körülményeinek tisztázására a székesfehérvári rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében folytatja a vizsgálatot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.