BELFÖLD:
Lomnici Zoltán az új főbíró
A parlament keddi ülésén elsöprő többséggel Lomnici Zoltánt választotta a Legfelsőbb Bíróság elnökévé. A T. Ház heves vitát követően megszavazta a jövedéki adóról szóló törvény módosítását. A javaslat szerint a július 1-jétől esedékes, az üzemanyagokat érintő jövedékiadó-emelés a gázolaj esetében 9 forint helyett 4,80 forint lenne literenként. A kieső bevételt a költségvetés a dohánytermékek jövő év elején esedékes jövedéki adóemelésének augusztus 15-re történő előrehozásával kívánja pótolni. A cigarettánál 20 százalékkal emelkedne ez a bizonyos adónem. Az Országgyűlés döntött az MTI Rt. tulajdonosi tanácsadó testületének kiegészítéséről, továbbá elfogadta a gyógyszertárak működtetési jogával és a társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyszerek új árainak kihirdetésével kapcsolatos törvénymódosítást. E szerint az Országos Tiszti Főorvosi Hivataltól a Magyar Gyógyszerész Kamara hatáskörébe kerül a gyógyszertárak működtetéséhez szükséges személyi jog odaítélése.
Kész ügynöktörvény-tervezetek
Eltérően képzeli el az ügynöktörvény nagy ívű módosítását a koalíció és az ellenzék, s önálló javaslatot nyújtanak be a parlamentnek. A Fidesz megtartaná, ám jelentősen módosítaná az 1994-ben született jogszabályt. Az MSZP és az SZDSZ merőben új jogszabályt szorgalmaz. A két javaslat tartalmilag is jelentősen eltér. A Fidesz összeférhetetlenség alá vonná egyebek között azokat az országgyűlési képviselőket, kormánytagokat, polgármestereket, akik a bővülő átvilágításon érintettnek bizonyulnak. Nemcsak a III/III-as keretében, de a teljes III-as főcsoportfőnökségnél és elődszerveinél végzett bármilyen munka ide számítana.
Zavaros honvédségi ügylet
Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen okból titkosíttatta az MSZP-vezetésű honvédelmi tárca a német hadsereg által leselejtezett tehergépjárművek megvásárlására vonatkozó adatokat. Simicskó István (Fidesz) szerint a haderőreform céljaival ellentétes az ügylet, míg Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a gyors döntést a német fél sürgetésével indokolta. Simicskó István, a honvédelmi bizottság fideszes alelnöke a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy a honvédelmi miniszter a magyar demokráciában eddig példátlan módon sürgősséggel felmentést kért a közbeszerzési eljárás alól a német hadseregtől megvásárlásra javasolt 500 használt gépjármű ügyében. – A haderőreform programjával ellentétes, hogy a honvédelmi tárca leselejtezett teherautókat vásárol – fogalmazott a fideszes politikus. Megjegyezte: az előző ciklusban éppen a jelenlegi miniszter nevezte ócskavasnak az amerikai F–16-osokat.
Homályos Medgyessy múltja
Kémelhárító múltjáról Mádl Ferencnek sem számolt be korábban Medgyessy Péter miniszterelnök. Az államfő a Fidesz elnökével folytatott megbeszélés után azt mondta, ha a jelölés előtt tájékoztatják Medgyessy múltjáról, újra összehívta volna a pártok vezetőit, és csak a megbeszélés után jelöl miniszterelnököt. A köztársasági elnökkel Pokorni Zoltán a találkozó után közölte: Medgyessy Péter múltja teher az ország számára, különös tekintettel az uniós csatlakozásra, és az államfőnek és a pártvezetőknek ezt mérlegelniük kellene. Pokorni szerint Medgyessy Péternek mint kormányfőjelöltnek illett volna tájékoztatnia előéletéről a köztársasági elnököt. Mádl Ferenc miután a többi párt vezetőjével konzultált, lapunk megjelenésével egy időben találkozik Medgyessy Péterrel is.
Államtitkári, tábornoki stallumok
Közigazgatási és politikai államtitkári, valamint határőr és rendőr tábornoki kinevezéseket adott át a köztársasági elnök hétfőn a Parlamentben. Az államfő – a miniszterelnök előterjesztésére – Fehér Józsefet a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási, Teleki Lászlót a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárává nevezte ki. Mádl Ferenc a belügyminiszter előterjesztésére Lajtár József nyugállományú dandártábornokot, a Belügyminisztérium közigazgatási helyettes államtitkárát nyugállományú határőr vezérőrnaggyá léptette elő.
A választójogi törvény módosítása
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint aggályosnak mondható a kopogtatócédulaként is emlegetett ajánlószelvények kitöltésének jelenlegi formája. Ezért felkéri a belügyminisztert, kezdeményezze a választójogi törvény módosítását, hogy a személyes adatokat nem igénylő rendszert vezessenek be vagy a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jogot jobban szolgáló jogszabály szülessen. Péterfalvi emellett az igazságügyi miniszternél szeretné elérni, hogy a választási kampány során ne lehessen korlátlanul felhasználni a nyilvános adattárakban található személyes adatokat. Azt is javasolja: a tárca készítsen elő olyan törvényt, amely a két választási kampány közötti időszak politikai marketingjét szabályozza.
Pártokat pártolók kettős tükörben
Meglehetősen nagy eltérést mutat az eddig napvilágot látott két, júniusi pártpreferenciákat mérő közvélemény-kutatás. A Szonda és a Tárki képviselői nem lelik a közel tízszázalékos eltérés magyarázatát, ám valószínűsítik, hogy a más-más adatfelvételi időpont okozta. Mindkét mérés a kormányfő körüli botrány kirobbanása előtt készült. A két nagy párt erőben gyarapodott a választások óta – szűri le a Szonda Ipsos június 6–16. közötti felmérése. Az MSZP-t a biztos pártválasztók 48 százaléka támogatja, a Fidesznek itt 44 százalékos a tábora. A Tárki–Századvég június 11–16. közötti mérése ellenben azt mutatja, hogy az MSZP május óta az öszszes megkérdezetti körben növelte támogatottságát, a Fidesz tábora kisebb lett.
Fogy a magyar népesség
Kevesebb gyermek született, rosszabbak voltak a halálozási mutatók az év első négy hónapjában az időarányos tavalyinál, házasságot ugyanakkor többen kötöttek – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Mintegy 31 ezer gyermek született, 44 500-an haltak meg, több mint kilencezren kötöttek házasságot. A születések száma 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, a halálozásoké 0,3 ponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötések emelkedése 0,2 ezrelékpontos. Magyarország népessége április végén 166 ezerrel haladta meg a tízmilliót.
Vörös kakas erdőn, búzatáblán
A nagy hőségben országszerte több helyen kisebb-nagyobb erdő-, avar- és gabonatüzek lángoltak fel – tette közzé az Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának sajtóügyelete. A közlemény szerint Komárom-Esztergom megyében egy száz-százötven hektáros búzatábla, Bakonyszombathelyen szintén búzatábla égett, a Zala megyei Alsónemesapátinál tízhektárnyi fenyveserdő gyulladt meg. Heves megyében Bükkszéken nyolc hektár tölgyes aljnövényzete és két hektár huszonöt-harminc éves fenyőerdő kapott lángra.
Száznyolcvan Bolyai-ösztöndíjas
A kiemelkedő kutatás-fejlesztés ösztönzését és elismerését célzó Bolyai János-ösztöndíjat a kuratórium döntése alapján idén száznyolcvanan nyerték el. A havi 81 500 forintos támogatásról szóló okleveleket hétfőn adták át a Magyar Tudományos Akadémián. A nyerteseket 294 pályázó közül választották ki. Vizi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke ünnepi beszédében Bolyai életútját idézve hangsúlyozta: gondolatai a XXI. században talán még érdekesebbek, sokkal inkább hozzánk szólók, mint bárki gondolhatta volna. Siegler András, az oktatási tárca kutatás-fejlesztési helyettes államtitkára elmondta, fenn akarják tartani a kutatás-fejlesztési pályázatokat. Jövőre értékelik a nemzeti kutatás-fejlesztési program első projektjeit és a pályázati stratégiát.
Menekültügyi jártasságunk
Magyarország olyan jártasságra tett szert a menekültek fogadása és ügyeik intézése területén, hogy egyenrangúvá vált az Európai Unió tagállamaival, és saját forrásaiból képes a menekültügyeket kezelni, nincs szüksége különösebb külső segítségre – jelentette ki Francoise Lauritzen, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának új magyarországi képviselője.
KÜLFÖLD:
Magyar siker Strasbourgban
Visszaadta kedden átdolgozásra a magyar kedvezménytörvényről szóló úgynevezett Jürgens-jelentést a jelentéstevőnek az Európa Tanács (ET) jogi és emberi jogi bizottsága, és felkérte, hogy készítsen új anyagot. Némileg már módosult az a jelentés, amelyet Erik Jürgens holland jelentéstevő benyújtott a bizottságnak: míg a korábbi változat a státustörvény visszavonására szólította fel a magyar kormányt, addig a keddi jelentésben az állt: a magyar kabinet vagy vonja vissza, vagy módosítsa a jogszabályt. Németh Zsolt azonban leszögezte, hogy ez az úgymond enyhébb változat még mindig elfogadhatatlan.
Sevillai uniós menetrend
Kedvezően értékelte Kovács László a hét végi sevillai uniós csúcs eredményeit, különös tekintettel arra, hogy a tizenötök pontosították az eddigi menetrendet. A sevillai találkozó nagy hozadéka, hogy az Európai Unió ígérete szerint október végére, november elejére kialakítják a közös álláspontot minden, ma még függőben lévő kérdésben, beleértve a mezőgazdasági támogatások, a közvetlen kifizetések kérdését is. Most hangzott el először: 2003 tavaszán alá lehet és alá is kell írni a csatlakozási szerződéseket, valamint, hogy 2004. január és június között beérik a csatlakozás.
Rakéta amerikai csapatokra
Hétfőn rakéta csapódott be az amerikai különleges erők közelében Afganisztán déli részén, nem sokkal azután, hogy brit csapatok nagy mennyiségű, feltehetően az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok rejtegette fegyvert foglaltak le. Az amerikai katonai szóvivő bejelentése szerint a Koszt városa közelében indított támadásnak nem voltak sem áldozatai, sem sebesültjei. A katonák a környéken próbálták felkutatni a helyet, ahonnan a támadás kiindult, de nem találták.
Bevonulás Hebronba
Két palesztin vesztette életét keddre virradóra Hebronban, a városba benyomuló izraeli páncélosokkal és katonákkal kirobbant tűzharcban. Az egyik halálos áldozat egy rendőr, aki a Palesztin Hatóság helyi irodáját védte, amikor arra izraeli katonák tüzet nyitottak. Hebron a Jordán folyó nyugati partjának legnagyobb palesztin települése – csaknem százhúszezer palesztin él itt –, és már a hetedik város, amelybe behatolt az izraeli hadsereg a legutóbbi véres bombamerényleteket követő megtorló akciói során.
Bush képlékeny állama
George Bush amerikai elnök az Egyesült Államok új közel-keleti politikáját vázoló beszédében olyan palesztin állam megteremtését javasolta, amelynek a határait egyelőre ideiglenesnek tekintik. Az elnök megítélése szerint azt hamar létre lehetne hozni, hogyha a palesztinok teljesítik az erőszak beszüntetésére, intézményrendszerük mélyreható megreformálására vonatkozó követeléseket. Bush azt várja el tőlük, hogy válasszanak maguknak új vezetőséget. Elfogultnak minősítette a Bush-beszédet a radikális Hamász palesztin fegyveres szervezet, amely tovább harcol az izraeli állam ellen.
GAZDASÁG:
Kényszerérés, kevesebb búza
A hőség és a kényszerérés miatt kisebb lesz a búzatermés a vártnál – mondta Kovács Béla, a Gabona Terméktanács titkára. A szakember szerint az elmúlt napok kánikulája sok helyen siettette az aratást. A korai betakarítás és a kényszerérés nagy veszteségeket okoz a termelőknek. A szakértők úgy becsülik, négymillió tonna körüli lesz a termés. Kovács Béla leszögezte: az ország kenyérgabonája a gyenge termés ellenére megterem. Hazánk gabonaszükséglete mintegy hárommillió tonna.
Átalakul az agrárgép-dotáció
A kormány döntése nyomán még az első fél évben másfél milliárd forinttal túllépheti az FVM a mezőgazdasági gépek kimerült támogatási keretét – jelentette be hétfőn Németh Imre agrárminiszter. A tárca vezetése a pályázatok fogadását a múlt héten függesztette fel, mivel a minisztérium megyei hivatalai már 25,5 milliárd forintnyi kérelmet ellenjegyeztek, szemben az idénre beütemezett 18,6 milliárdos dotációs kerettel. Az igények között az FVM-nek 5,9 milliárdnyi, tavalyról származó támogatási kötelezettséget is teljesítenie kell. A kormány kötelezettséget vállalt, hogy a géptámogatásokról később újra tárgyal. Az FVM vezetése már most tervezi a dotációs rendszer célirányosabbá tételét. Egy-egy időszakban csak az akkor szükséges gépek vásárlását ösztönöznék az előrehozott beszerzéseket kiiktatva.
Élénkebb kiskereskedelem
Több mint tíz százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbit – áll a KSH keddi jelentésében. Az összesített forgalom áprilisban 474 milliárd, az első négy hónapban 1,696 milliárd forint volt. Nagysága az első négy hónapban 13,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Kedvezőtlen kamatelőjelek
A monetáris tanács nem változtatott a kilencszázalékos jegybanki alapkamaton – közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Bank. Szűkíti ugyanakkor a jegybanki egynapos betét- és hitelkamat közötti folyosót: a jegybanki betét kamata az alapkamat mínusz egy százalékpontra, vagyis nyolc százalékra emelkedik, az egynapos jegybanki hitelé pedig az alapkamat plusz egy százalékpontra, vagyis tíz százalékra csökken. A testület szerint fennállnak a dezinflációt fékező tényezők, és a kedvezőtlen folyamatok fennmaradása esetén szükségessé válhat a monetáris kondíciók szigorítása.
A Tisza-tó a fővárosba költözik
Június 24-ától mutatkoznak be a Tisza-tavi, a nyugat-dunántúli és a dél-dunántúli régió Tourinform irodái Budapesten, az Irány Magyarország rendezvénysorozaton. A belföldi turizmus fellendítésére az MT Rt. és a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. fogott össze. Beszámolnak az egyes régiók turisztikai látványosságaikról, és ízelítőt adnak a gasztronómiai különlegességeikből a Vörösmarty téri és a Sütő utcai irodában. Az első héten Tisza-tavi régió mutatkozik be a fővárosban, a Tisza-tavi fesztivál nyolc helyszínen folytatódik augusztus 10-ig.
Menesztették az MFB elnökét
Menesztették az MFB elnök-vezérigazgatóját és – vélhetően a további tíz-tizenöt fős vezetői elbocsátás előszeleképpen – személyzeti főnökét. Az indoklás: Baranyay egy tavalyi, 450 millió eurós zárt körű kötvénykibocsátást követően nem, vagy nem kellő körültekintéssel alkalmazta az alapító állam felhatalmazását s a bank belső szerveinek ajánlásait. Többmilliárdos nyereséget hozhat a banknak 2006 júliusára az ötéves futamidejű kötvény futamidejének lejártakor e forrás befektetése. A tranzakciót csak lejáratkor és nem menet közben lehet értékelni – közölte Baranyay László, aki jogi lépéseket fontolgat. Nyomatékosította: az összeg nagysága folytán nem volt mód a forrás azonnali kihelyezésére.
Jason „Aquaman” Momoa és zenekara koncertet ad augusztusban Budapesten
