Minimális a minimálbér emelése

Csak az inflációval arányos, kötelező mértékben, azaz 2,4 százalékkal emelte a minimálbért kedden rendeletben az egy hete hivatalba lépett konzervatív francia kormány.

MTI
2002. 06. 25. 11:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minimálbér emelése Franciaországban minden év július 1-jén esedékes. A 2,4 százalékos emelés nyomán az érintettek havi bére, a szabványos 35 órás munkahetet alapul véve, 1127 euróra nő.

Alain Fillon szociálisügyi miniszter hétfőn elmondta: előbb egységesíteni akarják az ötféle minimálbérskálát, amely a gazdaság különböző ágazataiban a 35 órás munkahét kilencvenes évek végi bevezetésével állt elő, és majd csak ez után kívánnak a béremelésekkel részletesebben foglalkozni. A miniszter egyúttal jelezte, hogy a különböző minimálbérszintek harmonizálása szeptemberben kerül napirendre, a kormány akkor kíván egyeztetni a munkavállalókkal.

Francois Chereque, a CFDT szakszervezet főtitkára elfogadhatatlannak mondta, hogy az 1200 euró körüli legalacsonyabb bruttó minimálbért a kormány nem kívánja semmilyen plusz összeggel megfejelni. Hangoztatta, hogy a munkavállalói képviselet álláspontja szerint a legalacsonyabb minimálbérfajtánál 6 százalékos emelés szükséges. Megjegyezte, hogy fontos kérdésről van szó: az aktív lakosság 13 százaléka kap minimálbért.

A választáson vesztes Szocialista Párt a kampányában 5 százalékos minimálbérnövelést ígért. A szocialisták többször szóvá tették azt is, hogy a jobboldali kormány a tehetős rétegeket kívánja támogatni: évi 5 százalékos jövedelemadó-csökkentést ígért programjában, ez azonban csak azokat az adófizetőket gazdagítja, akiknek jövedelme eléri az adóköteles szintet. A párt szerint a minimálbérből élők a konzervatív kormány alatt kétszer fognak rosszul járni: nem részesülnek a jövedelemadó-visszatérítés előnyeiből, és ugyanazon a bérszinten maradnak, ahol eddig voltak. „Feléledni látjuk a jobboldal kedvenc elméletét, amely előszeretettel állítja szembe egymással a béreket és a foglalkoztatást” – mondta a Szocialista Párt egyik illetékese.

Párizsi elemzők közben arra emlékeztettek kedden, hogy az Európai Központi Bankot (EKB) már tavasszal aggasztották a várható német béremelések, majd a francia államháztartás deficitje: ezeket a jelenségeket a bankban inflációs tényezőnek tartják, és az EKB efféle aggodalmai mindig kamatemelés-gyanúsak. Az új francia kormány óvatossága a minimálbér ügyében jópont lehet az EKB döntéshozóinak szemében – vélték az elemzők.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.